Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 5. szám - A 90 ÉVES TÓTH ISTVÁN KÖSZÖNTÉSE - Ózer Ágnes: Tanulmányok a délvidéki magyarokról

A vajdasági magyarság új, kisebbségi stratégiájának formálói pedig két hagyományra alapoztak, a paraszti és iparosrétegek felemelkedésének szellemi áramlatára, a „helyi színek" elméletével pedig a kultúra erejében bízó gondolkodásra, míg a nemzeti alapon való szervezkedést, a kisebbségi alapú politikai közösség megteremtésének feltételeit, a rendszer ideológiai és strukturális felépítése eleve kizárta. Sajti Enikő szerint az ilyen irányú tevékenységgel az elcsatoltak második nemzedékének a magyar kisebbséget sikerült kivezetnie a kezdeti „reménytelen helyzetből", s az „a feldíszített múlttól" megszabadulva építhette ki új, kisebbségi stratégiáját, amelyet a szerző Az új kisebbség stratégiai lehe­tőségei és korlátái, 1944-1947 című fejezetben taglalt, majd következetességének tanújeleként a magyar kisebbség elitváltásáról értekezett. Ez a kisebbségi elitváltás - a jugoszláviai magyar kisebbség politikai integrációja - a szerző megítélése szerint kizárólag a kommunista párton belül történhetett meg, míg a kulturális és szellemi integrációja a többi szocialista országban élő magyar kisebbségtől eltérően, „megengedőbb politikai" közegben játszódhatott le. Ezzel a tanulmányával A. Sajti Enikő a vajdasági magyarság történetének új korszakát nyitotta meg a történetírás számára. A kérdéskörrel - őt is beleszámítva - idáig csak az anyaországi kutatók foglal­koztak (Bárdi Nándor). A vajdaságiak közül pedig csak azok, akik a 20. század kilencvenes éveiben valós okokra, vagy pedig valamilyen sérelemre hivatkozva hagyták el a Vajdaságot, s mind a rég-, mind a közelmúltról alkotott képük is ennek a feltételezhetően számukra traumatikus eseménynek függvényében alakul. A vajdasági magyarság történetének e korszakáról alkotott kép és értékelés A. Sajti Enikő által megnyitott új fejezete mindaddig csak első lépés marad, amíg erről a korról az „otthonmaradottak", történeti kutatásaik alapján, véleményt nem formálnak. A szerző azon írásait is a kötetbe sorolta, amelyekben a második világháborút követő időszak vezéregyéniségével, Josip Broz Titóval foglalkozik, és azokat is, akiknek egyéni pályafutása és életútja a háború utáni időszak magyar-jugoszláv viszonyának függvényében alakult. Sajti Enikő egy évtized alatt megírt tanulmányainak erénye abban rejlik, hogy magabiztosan használja és hivatkozik mind a jugoszláv, szerb és vajdasági magyar forrásokra és irodalomra, mind a magyarországi kutatások eredményeire, s ezáltal az általa kialakított történelmi kép sem hat egy­oldalúnak. A bűntudat és győztes fölény című kötetbe összegyűjtött tanulmányok, egy alakulófélben lévő összkép mozaikkockáit alkotják, amely a délvidéki-vajdasági magyarság és szerbség múltjáról szólnak, és egyben a magyar-jugoszláv kapcsolatok hiteles és teljes történelmi képének is részleteit képezik egyben. E számunkat nyomta és kötötte a Print 2000 Nyomda Kft. NYOMDA ____KFT___KFfSKFMÉT 6000 Kecskemét, Nyomda u. 8. Tel.: +36 76 501 240; Fax: +36 76 501 249 E-mail: info@print2000.hu www.print2000.hu Folyóiratunk megjelentetését a Nemzeti Kulturális Alap Nemzeti Kulturális Alap támogatja. 112

Next

/
Thumbnails
Contents