Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 5. szám - A 90 ÉVES TÓTH ISTVÁN KÖSZÖNTÉSE - Oláh-Gál Róbert: A Bolyaiak és a „fejérnépek”
előtt becsületbeni megőszült tekintélyes férfiúnak - csak egy vétségből félre ejtett, következőleg a nő becsülete rovására magyarázható szócskával is egy nő egész életét megmérgezni; hát ha még elszántan törünk egy védtelen nő erkölcsi életére? Ha életcélul tüzük ki eltemetni akarni a világ előtt egy lelket, melynek feltámasztása - ha egyszer sírját megássuk többé nincs hatalmunkban - nem oly erkölcsiség ellen elkövetett bűn, amit megbocsátani tán a Mindenhatónak sincs hatalmába? Három éve mióta én és Gergely határtalan szenvedéllyel ragaszkodunk egymáshoz, - két évig igyekeztem e szenvedélyt gátolva szerelmemet a rokoni érzet palástya alá takarni és viszonyunknak a legszentebb baráti szint kölcsönözni; mert láttam a gátat mely óriás erővel feszíti vállát a rohanó ár ellen, - tudtam életkorunk közti különbségét tudtam, hogy az ember lélekből és testből alkotott lény, és valamint a léleknek, úgy a testnek is megvannak a maga igényei, - láttam, hogy amit most imád bennem hatását eltéveszheti, - láttam, hogy még nem képes fölfogni, érteni, tudni egy nő lelkületét,- s tudtam, hogy neki magasabb igényei lehetnek, melynek megfelelőleg én őt nem boldogíthatom, - láttam parányiságomot mely legalább a világ ítélete szerént - az óriási nagyság porszemként veszett el, s jónak láttam megváltani indulatom dacára, fékezni akarni a sokak szemei előtt - vesztinek rohanó szenvedélygátot nem ősmerő árját. Határtalan szerelmi esküi, 's megvallom a keblemben oly hosszú idők során elfojtott rokoni érzelemmé palástolt szerelem lángja elszaggatták végre a féket, mely a szenvedélyt korlátozd, 's a fékezhetetlen szenvedélyek női gyöngéd erény teljes szerelem tárá fői, minden olyas óvó fedhetetlen karját, s két eddig szenvedő lény érzelmei összve olvadtak. Imé fóltárám vétkem egész undokságát, fel a' csábító kísérleteket, melyeket a világ nagyreményű fia ellen elkövettem, - bémutatám a hálót, mellyel egy reménydús ifjú fiatal életét, koros életem veszélyes napjaiba béfontam, megfojtani törekedve a lángot, mely az eget vala ostromlandó, - megölni kívánva a csecsemő óriást, hogy naggyá fejlődve kicsinységem kitűnő ne legyen. Tapogassa meg Bátyám öreg, - s nem soká dobogni meg szűnő - kebelét. S oly igaz lelkiösmerettel milyen igazán én e sorokat írám, vallja meg: ha kettőnk közül valamelyikünk csábító volt, melyik volt az? És ha szavaimnak hitelt adni nem akar, kérgye meg önfiát, és ha lelke van, oly tiszta milyent én véltem honosnak fiatal keblében, - megvallhattya szerelmünk egész történetét, meg azt, hogy mint követelő léptem-é fel előtte valaha; és miután mindezekről megbizonyosult, azt kérdem, egy meg sértett nő egész büszkesége, és tisztasága öntudatával: fel tugya-é fogni a bűnt mit ellenem elkövetett? Tudja-e Bátyám mit tesz egy nőről kimondani a csábító nevet? Azt széles határok közt elterjedt világba mindenütt kürtölni, és egy szegény védtelent kinek minden ereje, vagyona büszkesége s Istensége becsületében határozódik, attól minden áron megfosztani akarni, - jelleme lehet-é egy ősz férfiúnak, kit az emberek nagyobb része imádattal bámul? És én bármennyire menyek, vagy hozzám tartozóim bárhonnan térjenek vissza, mindég azon szép hír csiklándoztattya füleimet, hogy a Bátyám fájdalommal panaszolta, miként én fiját - a nagy reményekkel szembenézőt - elcsábítottam, - a haladás fénypályájáról szirénként csaltam a vészörvénybe, - s inkább szeretné eltemetve látni mint karjaim közt haldokolni tudni. Én ugyan e szép hírek valóságáról meggyőződve sok ideig nem voltam, - s igazán a Bátyám elleni alacsony rágalmoknak gyalázatos koholmányoknak tartottam, de miután oly embertől hallottam, kik azt épen a Bátyám szájától örökölték, azt kérdeztem önmagámtól: vajon mind ezt mivel tudám megérdemelni? És valósággal visszapillantottam, amennyire csak emlék tehetségem engedte, lefolyt életem - hála Isten sokra terjedő éveire, - de még egyetlen egy percre sem találtam, amelyért ön vád, vagy méltó szégyen érhetett volna, - bátran szembe merek múltommal tekinteni, szégyen éltem egy percéért sem pirittya orcomat, ha csak a világ, s Bátyám ítélete szerént, koromot nem szégyenlem,- de én megvallom inkább szeretem a koros becsületet, mint a fiatal bűnt. Végzem levelem, azon alázatos kérelemmel, hogy szennytelen becsületem, mocskolásától megszűnni méltóztassék, - hiszen én azt gondolom, s hitem is biztosít, hogy arra semmi okot nem adtam - alázatos tisztelettel lévén Kedves Bátyám tisztelő húga Berecki Károlina 85
