Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 5. szám - A 90 ÉVES TÓTH ISTVÁN KÖSZÖNTÉSE - Rigó Róbert: „Ilyen az élet” – Tóth István fotóművész nézőpontjából
nehezen megegyezett a várossal, de az alkuból már kimaradt az emlékház. így ebből sem lett emlékház.- Ez tényleg egész döbbenetes, és egyben nagyon szomorú is. Döbbenetes, mennyire személyfüggő az, hogy odaállnak-e az ügy, az életműved mögé, és amikor ahelyett a személy helyett, aki meghozta a döntést, jön egy másik, akkor már veszik az egész ügy. Egy világhírű fotós életművére mindkét város büszke lehetne. Kecskeméten a szakmai jellegű kapcsolataid mellett a város és a megye vezetőivel milyen kapcsolatban álltái? Hajói tudom, volt olyan kiállításmegnyitód Kecskeméten kívül is, amelyeken Romany Pál vagy Pozsgai Imre mondott beszédet.- A Romány Pállal jó barátságban voltunk.- Ok támogattak téged? Tudták azt, hogy mivel foglalkozol, és odafigyeltek erre?- Persze. Pozsgay Imrét nem is én kértem fel, hogy nyissa meg a kiállításomat.9 Nem tudom ki intézte, valószínűleg Romány Pál. Romány Pállal ma is nagyon jó barátságban vagyok. Mindketten tisztelték és nagyra értékelték a művészetemet. Gajdócsi is, de maga Mészöly Gyula is. Gyakran utaztam Budapestre, intézni a képeim kiküldését. Gyula bácsi lehetővé tette számomra, hogy kötetlen munkaidőben dolgozzak. Azt mondta, az a lényeg, hogy a munka el legyen végezve. Nagyon jó kollégák, aranyemberek voltak a kutatók, jó barátom volt mind. Velük előre egyeztettem a munkát is. Például vizsgáltak egy mesterséges vírusfertőzést, és azt mondták, hogy: „Pistám, három nap múlva jelentkezik a tünet, akkor ezt le kell fényképezni!" És az le volt fényképezve. Tehát a munkám nem maradt el soha. El is mondom sokszor, hogy én a leghaszontalanabb tagja vagyok ennek a társadalomnak, ugyanis engem azért fizettek, mert szórakoztam. Gyakran a szabadságom alatt is bementem az intézetbe, mert hiányzott a légkör. Gyönyörű fotólabort és műtermet csináltatott nekem Mészöly Gyula. Amit kértem, modern berendezést, felszereléseket, mindent megkaptam.- Ez a háttér kellett ahhoz, hogy utána tudj menni a dolgoknak, ki tudd küldeni a képeid a kiállításokra, fényképezni tudj?- Igen. Általában heti három napot dolgoztam Kecskeméten, hétfőtől szerdáig. Csütörtökönként Budapesten voltam minden héten. Pénteken pedig a ceglédi telepen dolgoztam. Hétvégén, szombat és vasárnap készítettem a saját képeimet.-Akkor tudtál a fotóművészettel foglalkozni?- Nem, a fotografálással mindennap foglalkoztam. Gyakran hajnali háromkor feküdtem le. Sokszor miután letettem az intézeti munkát, hazajöttem és idehaza jött a művészkedés. Tehát ezt nekem rendszerint éjjel kellett csinálnom.- Sokat utaztál országon belül is a fényképezés miatt?- Sokat, állandóan úton voltam. Nézd, amikor a „Gyermekkorom emlékei" ciklusomat csináltam, én az egész országot bejártam. Ebbe a témába majdnem beletört a bicskám, mert itt, ahogy a háború végigvonult, majd jött a szocializmus, már nem az a világ volt, amire én a gyermekkoromból emlékeztem. Akkor is megkértem Gyula bácsit, hogy egy hétre engedjen el a Viharsarokba ezt a témát fotografálni. Elengedett akkor is, nagyon rendes, munkámat segítő ember volt Mészöly Gyula. 9 Pozsgay Imre Budapesten, a Műcsarnokban Tóth István életmű-kiállításának a megnyitóján mondott beszédet 1983. május 12-én. Tóth 1993: 159-161. 61
