Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 5. szám - Lénárt András: „Kiszabadulva” – 56-os diákok nyugati kalandozásai az ötvenes-hatvanas évek fordulóján
emberek szájára, maguktól nyíltak meg a pénztárcák, és úgy látszik, akkoriban a magyar zászlót sem keverték az olasszal. A holland tejárus a képzelt németektől megtagadott tejet a magyaroknak azonnal és ingyen odaadta. Olaszországban is hasonló élményben volt részük, bár ott némi ellenszolgáltatást vártak el tőlük. És tangóharmonikával ugye kiültünk, és vettünk egy liter bort, és elkezdte tangóharmonikával játszani a magyar nótákat, hát, mit mást? Énekeltünk magyar nótákat. Közbe' meg a kempingtér mellett ott volt egy étterem... És hoznak még bort, és mondtuk, hogy nem rendeltünk. Azt mondták, hogy ez nem rendelés, ez ajándék. Hát mondtuk az más, az jöhet. És akkor hoztak tintahalat enni. Mondtuk, ezt se rendeltük. Nem baj, ez is ingyen van. Na hát az étterem tulajdoné., tulajdonosának tetszett, hogy mi ott ülünk és énekelünk. Mert ezáltal a kerthelysége megtelt vendégekkel, azok fogyasztottak és hallgatták, ezek az egzotikus gyerekek - miket énekeltek, fogalmuk se volt - de mi ottan mulattunk. És amikor rájöttünk, mi a mulatással pénzt tudunk keresni, akkor kérdeztük a izét, nem! az étteremtulajdonos jött, hogy énekelünk ma este is?, mer akkor ingyen a bor, meg kapunk tintahalat. Mondtuk, hát akkor persze, hogy énekelünk. És akkor az így ment. Fantasztikus volt. Olaszországba', mikor augusztusba' voltunk szabadságon, a tenger mellett fürödtünk, sétáltunk, kávét ittunk, pastasciuttát ettünk állandóan, hogyha beültünk valahova, mer' akkor emlékszem, visszapörgetve 8 schilling volt egy pastasciutta. Az olaszok csak előételnek ették, mint a levest, de az nekünk elég volt. Kenyér ingyen volt. És akkor megettünk mindig 2-3 ilyen nagy kosár kenyeret. Pastasciuttához kenyeret. De hát evvel jöttünk ki a legolcsóbban. És emlékszem, visszafele a Grossglockneren jöttünk át, és augusztusba ott hó volt és hógolyóztunk. Ez ugye, Magyarországról jövőnek ez, ez is nagyon... nem átlagos. Visszajöttünk Bécsbe, és hát indult megint az egyetem. Az évek múltával és a társadalmi integráció előrehaladtával a menekültállapot fenntartásáról már semelyik oldalról nem lehetett vonzó. Az emberek nem érezték kötelességüknek a különleges támogatást, a menekültek pedig az állampolgárság felvételével hivatalosan igyekeztek megszabadulni az eleinte viszonylag kényelmes, de mégiscsak másodrendű státustól. A svédországi és németországi munkák során már sokkal kisebb jelentősége lehetett a menekültlétnek: az ottani, idegen közegben szorgalmasan dolgozó diákoknak minősültek inkább. József - Svédország, nemzetközi „építőtábor" József elbeszélésének fő mondanivalója a nyugdíjba vonulásig töretlenül ívelő karrier- története, amelynek során a bukdácsoló és perspektíva nélküli gimnazista diák feloldódik az osztrák közegben, és egy hosszan tartó, sikeres tanulási folyamat végén nemcsak intézményvezető, udvari tanácsos lesz, hanem még Magyarországon is tiszteletbeli professzori címet adományoznak tevékenysége elismeréséül. A nyugati utak kapcsán, éppen ezért érthető módon, szintén a tanulás, a világ mélyebb megismerését hangsúlyozza. Már az első, spontán utalásban egyszerre jelenik meg a fájó magyarországi múlt, a tanulás, az utazás és a szakmai ismeretek bővítése. És ez, amit az elején kezdtem: nem voltam jó diák Magyarországon, mert valahogy hiányoztak nekem ezek a távlati elképzelések. Ausztriában meg kitüntetéssel érettségiztem! Tehát megvót' a... hogy miért! Mert tudtam: elvégzem - egyetemre mehetek stb., stb. Szóval megvolt a menet! És természetesen még sokat hozzájárult az is, hogy mi Európa- szerte dolgoztunk! Hát én mondom: Németország és Svédország, Bayer Leverkusen... ott rengeteget tanultam technológiából, kémiából! Szóval az egy nagyon fontos valami 44
