Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 5. szám - Lénárt András: „Kiszabadulva” – 56-os diákok nyugati kalandozásai az ötvenes-hatvanas évek fordulóján
emlékszem rá, hogy a határon azt mondtuk, hogy most átmegyünk 10 méterrel arrébb, most Németországban vagyok, 10 méterrel visszamegyek, megint Ausztriában vagyok. Ez egy faszcináció volt. Ja? Ezt nem tudom, hogy mennyire tudod megérteni, vagy mennyire fölfogható egy olyannak, aki nem volt egy ilyen szituációban. Ez egy faszcináció volt. Ez egy, ez egy virtuális határ volt. Ja? Hogy ugyanaz a levegő volt, de mégis... Én szabad ember, ja? Ez a szabadság, én azt hiszem, ez a szabadságérzet ez énbennem bennem volt. De azt hiszem, hogy a barátaimban, akik, akiket igen jól ismerek, és, és mindenki csodálkozására, mit tudom én, egy osztrák csodálkozására, amilyen kapcsolatban mi vagyunk itt barátokkal, akivel együtt csináltuk az iskolát, együtt jártuk a, együtt jártunk a középiskolába, ez egyedülálló. Ez szerintem csak egy ilyen szituációban lehetséges. [...] Az első legális („papiros") határátlépés ugyanúgy megmaradt emlékezetében, mint Magyarország illegális elhagyása és az első hazaút. A többi interjúpartnerem hasonló intenzitású határátlépési élményről nem számolt be, noha az első nyugat-európai útra a beszélgetőtársaim közül többen együtt mentek. Istvánnak ugyanolyan felfoghatatlan élmény volt a határ két oldalán lenni, mint elképzelni azt, hogy a társaságában lévő ember néhány órával korábban a budapesti aszfaltot taposta. A hosszú bezártság után annyira hihetetlen volt átlépni egy igazi határt, hogy a fiúknak meg kellett bizonyosodniuk arról, hogy nem álmodnak: megcsípték magukat és megismételték a „varázslatot". A „varázslat" valójában az Európai (Gazdasági) Közösség, a későbbi unió egyik fundamentuma, a határok lebontásának egyik példája volt.19 Megtapasztalni, hogy az országhatárok nem feltétlenül választanak el, felemelő élmény lehetett István számára. Az Európai Unión belüli virtuális határ mára teljesen megszokottá vált, így nehéz érzékeltetni az élmény erejét. István nem véletlenül kanyarodott vissza a rendkívüli esemény csoportösszetartó erejéhez - így próbálta bemutatni, hogy a szabadság megtapasztalásának közös és kitörölhetetlen élménye az alapja a diákok közötti öt évtizedes barátságoknak, amelyet az osztrák (vagy magyar) ismerősök is különösnek tartanak. És csak miután újra elmesélte az egykori magyar gimnazisták egymásra utaltságából fakadó összetartását, tért vissza az úti élményekhez. Visszatérek erre a kirándulásra. Elhatároztuk három motorkerékpárral, ami időközökbe ugye volt, volt egy motorunk, három motorkerékpárral, 6 emberrel csináltunk egy utazást Németországon keresztül Hollandiába, Belgiumba és vissza Ausztriába. Ami borzasztóan tetszett nekünk... Nagyon spórolósan. Én azt hiszem, hogy az a 3 hét alatt, mit tudom én..., az étlapunk nagy részben szalonnából és kenyérből állt. Ja? És akkor még cigerettázva, mit tudom én, a szalonnázás után elszívtuk egy cigerettát, és ez volt a nagy menünk. És igen jól éreztük magunkat. És mint ahogy előtte mondtam, ez a szabadság- szomj, ez az éhség az, hogy én most mehetek oda, ahová akarok. Én azt hiszem, hogy ez volt egy nagyon-nagyon fontos tényező. És legalábbis az én, az én helyzetemben ez nekem egy olyan, olyan élmény, egy olyan, olyan emlék, visszaemlékezés, hogy nem is tudom elmondani, hogy ez mit jelentett nekünk, hogy mi mehettünk. És senki az égvilágon nem tartott bennünket föl. Ennyit hozzá! A húszéves fiatalok közül néhányan megvették életük első motorkerékpárját. Az agyonhasznált motorokhoz viszonylag olcsón hozzá lehetett jutni, a fenntartásuk annál több energiát és pénzt emésztett fel.20 A gépek tulajdonlása részben presztízst jelentett, 19 Jóllehet a semleges Ausztria sokáig (1995) nem volt tagja az EGK-nak, határai az NSZK felé szabadon átjárhatóak voltak. 20 Károly emlékei szerint kb. 300 schillingért lehetett használt motorkerékpárt vásárolni. 39
