Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 5. szám - Lénárt András: „Kiszabadulva” – 56-os diákok nyugati kalandozásai az ötvenes-hatvanas évek fordulóján

vonatkozott. Úgy látszik, az úti okmányok jelentősége a nyugati utazások során idővel lecsökkent, a különféle igazolópapírok érdektelenné vagy természetessé váltak, nem kötődött hozzájuk említésre érdemes történés - ellentétben a keleti/magyar határvizsgálattal.

Endre - Demokrácia-tanfolyam a Volvo-gyárban

Endre önábrázolásában kiemelt helyet foglal el az utazás. Találkozásunkkor élénken élt benne kubai útja emléke, és éppen soron következő ausztráliai utazását szervezte. A nyugdíjaskori utak, kiruccanások - legyen szó egy volt iskolatárs meglátogatásáról, az Arsenal londoni meccséről, vagy kedvenc csapata, a zöld-fehér Rapid Wien külföldi vendégszerepléséről12, esetleg a bayreuthi játékokról - mai élete fontos mozgatórugói. Az Ausztrián túli világról először a wiesenhofi osztálytársak érettségi utáni sorsa kapcsán beszélt. Osztálya fele állami ösztöndíjjal Norvégiába ment, de ő a tengerentúlra vándorlás gondolatával inkább Ausztriában maradt. A múltba a jelenkori problémái megfogalmazása után tudtunk visszamenni, és noha addigra kiderült, hogy nagyon szeret utazni, az első, Olaszországba vezető külföldi útjáról az időjáráson, az útvonalon kívül alig tudott valamit mesélni.

És akkor szépen mi ketten megindultunk, mint egy expedíció. Megindultunk. Először Velence, esett az eső, Firenze, esett az eső, Róma, esett az eső, Nápoly, esett az eső és utána megérkeztünk Palermóba, és gyönyörűen sütött a nap.

L. A.: Ez mikor volt?

Endre: Ez volt kérem szépen, 59-ben. Hát azért is dolgoztunk, mint a hülyék, dolgoztunk egy hónapot, és akkor ezzel elmentünk. Konzerv, meg minden, ami csak volt, meg hát, szóval, alig ettünk valamit, alig aludtunk valamit. Én megláttam a vonatot, már aludtam. Mert azt csináltuk, hogy Rómában este - mit tudom én - 12-kor beszálltunk a vonatba, elmentünk lefelé, Nápoly felé, és ott megint beszálltunk, ami visszajött Rómába, így aludtunk. És ezt 15 napon keresztül. És állandóan gyalog. De fantasztikus jó volt! Nagyon szép volt. [...]

Az első mediterrán út bizonyára nagy hatással volt a fiúkra, de az elbeszélő semmilyen élményt, sztorit nem tudott felidézni, mindössze, hogy a pénztelenségük ellenére jól érezték magukat, fantasztikus volt bejárni egész Itáliát. A második útja is Olaszországba vezetett, de ekkor tudatosan készült az 1960-as római olimpiára.13 A szórakozást ez alkalommal is dolgos hétköznapok előzték meg: a sok munka gyümölcse nemcsak maga az út volt, hanem az, hogy saját újonnan vásárolt scooterjével roboghatott be az olasz fővárosba. Endrét elsősorban a sportesemények izgatták, és már előre beszerezte a belépőket azokra a versenyekre, ahol a magyaroktól jó teljesítmény volt várható. Endre római vakációja, feltételezhetjük, nem az utazási vágy kiélését szolgálta, hiszen oda tért vissza, ahol előző évben már megfordult. A magyar sportolókat akarta megnézni és ünnepelni, mert naprakész információval rendelkezett a honi sportéletet illetően. Róma határában, a máltai lovagrend által szervezett táborban ütött tanyát, ahol többek között a Londonban élő híres emigráns irodalmár, Cs. Szabó László fiával is találkozott. A legnagyobb és egyben leglehangolóbb élménye, melyet hosszan mesélt, a magyar kardozók szereplése volt:

12 Magyarországon a szintén zöld-fehér mezben játszó FTC-nek szurkolt.

13 Az eset pikantériája, hogy az 1960-as olimpia megrendezésének jogáért Magyarország is ringbe szállt. Ha Budapestre esik a választás, Endre bizonyára lemaradt volna a nagy sporteseményről.

34