Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 5. szám - Kurdy Fehér János: Kafka és Rilke a Duna-parton; Álomkisasszony támadása; Táncrend

Álomkisasszony támadása1

Alomkisasszony a Rossmann előtt szövi rejtélyes terveit.

Feketelyukat váj a falba.

Berohan. Kihozza Mona Fisát.

Ilyesmik.

Elárvultnak tűnik.

Oldalaz, tekergeti tincseit, mégis úgy érzem, jobb, ha nem hergelem, így néma csodálattal, de jelenlététől átlényegülve haladok el.

Azonban mindig eljő a pillanat: amikor.

A színváltó leopárd, az arany ló oroszlán, a figyelmes kenguru, a bölcs jegesmedve stb. átharapja, feltépi, szétszakítja, megeszi. „Jobb, ha lépek, míg élek", futott át rajtam a félelem teli talppal.

Alomkisasszony szemében épp vallomását zárja a bölcs mellékszereplő.

De mielőtt istennőm behúzza zöldeskék bársonyfüggönyét,

„hogy vakon falja fel étkét" rárontok a bestiára.

Akcióm sajnálatosan, lévén Alomkisasszony álomszép, mint gigantikus ejakuláció, nyomban deformálódik. Sőt minden fekete és vörös lesz,

1 A szétszórtság vagy a koncentráció mélyéről nagyon hasonló intenzitású képek törhetnek elő. Mellesleg épp Berlinben időzöm, és szeretek itt történeteket építeni a történelmi nyomok romjaiból. Ez a város a 20. század granulátuma: porából a személyes figyelem jelenlétet varázsolhat. A nyom addig marad, amíg annak tekintjük, akként ismerjük fel. A nyomok többsége persze láthatatlan, mégis érzékelhető. Talán az álmainkban lehetne szisztematikusan leképezni őket. De az álmok nem kényszeríthetőek hál' istennek semmire. Tehát egy reggel, miután befejeztem az éjjeli álomképek leírását (évek óta vezetek álomnaplót), ébredező érzéseim és beinduló benyomásaim spiráljából hirtelen kipattant Alomkisasszony, az én kis nyűgös Athéném. Még öntudatlan volt az éjszakától, de már a gondolkodás derengő ablaka felé igyekezett. Ám mielőtt levetette volna magát a racionalizálás kövezetére, elkaptam kisujját, és rögvest táncba vittem, bár tudtam ezerarcú, sőt halálosan veszélyes nőszemély.

27