Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 4. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÉKELY ZOLTÁN - Fried István: Bolyongás egy/a labirintusban

ságának jelentőségét hangsúlyozza, ebben az esetben Krleza Ady-fordításai, -értekezései fontos részei ugyan a Krlezát sok tekintetben meghatározó kontextusnak, ám Ady mellé osztrák, orosz, olasz, skandináv szerzők lépnek, mint akikhez Krleza tevékenységét genetikus kapcsolatok fűzik. Mármost Ady lírája ugyan messze nem jelentéktelen előképe a krlezai gondolkodásnak, ám ez a líra az említett modernségekkel együtt lépteti Krleza líráját, prózáját, drámáinak egy részét dialógusba a szelektíve olvasott Ady-költészettel. Leegyszerűsítve: egy magyar modernség-elgondolásban Ady kerül az értelmezés középpontjába, az anyanyelvi és a más nyelvi hagyomány által kijelölt, módosított, újragondolt pálya alakulását vizsgálva. S ha Adyt a szláv és román hatástörténeten többnyire kívülre helyező magyar kutatás „kevesli", vagy egyszerűen másképpen látja Ady modernségének áttörését, a horvát kutatás számára (egybehangzóan a kortárs szerb és szlovák irodalomtörténésekkel) Ady modernsége eltérő módon értékelődik: némi túlzással Krleza, VI. Roy, Crnjanski, Manojlovic, E. B. Lukác, J. Smrek számára Ady jóval modernebbnek tűnik, mint esetleg egy erre a viszonylatra nem, vagy alig tekintő magyar értelmező számára. Ismétlem: összeegyeztethető szempontokat állapíthatunk meg, de az egyeztetésre mindenképpen szükség van, mivel a „nemzeti"-anyanyelvi, a más irodalomtörténet/tudomány felől szemlélt irodalomértelmezés, valamint a többféleképpen fölvázolható regionális irodalomtörténet különféleképpen hiszi, tudja megírhatónak, adott esetben, a modernség irodalom- történetét. Francia kézikönyvünkben Ady előbb egy tudománytörténeti adatban bukkan föl, utóbb a magyar irodalom fontos eseményeit tartalmazó táblázatban, majd a magyar modernség alkotóinak névsorolvasásakor, végül egy mai eseményt kommentáló lábjegyzetben, csupán nevét említve. A sok hasznos információt tartalmazó szlovák fejezetet úgy írta meg szerzője, hogy abban alig találhatunk említést magyar szerzőkről, az említett Madáchon kívül az anyanyelvi irodalommal párhuzamos jelenségek között Petőfi található (a lengyel himnusz szerzője, Wybicki és K. H. Mácha között), ám mintha a XIX-XX. század szlovák és magyar irodalmai egymásról szinte tudomást sem véve léteztek volna egymás mellett. Igaz, E. B. Lukác és J. Smrek csupán a tabellában kapnak szűkös helyet. Hozzá kell tennem, hogy a XX. századi magyar irodalomról szóló fejezetben kizárólag „nyugati" párhuzamok, előszövegek bukkannak föl, talán a francia nyelvű célközönségre tekintettel. Eszerint további eltérések okozója lehet, hogy a regionális irodalomtörténet a nyugatnak, a középnek vagy a keletnek készül-e. Még több problémát okozhat, jóllehet az „eredményesség"-et és a célszerűséget (ezzel szoros összefüggésben a megbízhatóságot és továbbgondolhatóságot) nem zárja ki, hogy a regionális szemlélet többféleképpen realizálható. Az eleve „transznacionális"-nak, egyesek szótárában „nemzetekfölötti''-nek hitt, körvonalazott, feltételezett kiindulópont éppen úgy rejthet (többnyire előre kiszámítható) csapdákat, mint az egy „nemzeti" irodalom köré felvázolandó kontextus keresése. Míg az előbbi sem mentesül minden esetben az utóbbi „prekoncepció"-inak túlsúlyától, az utóbbi átveheti az előbbi más típusú aránytalanságait. Ugyanakkor a saját meg az idegen szembesítése akkor lehet produktív, amennyiben mindkettő konstruált voltára vetül fény, és egyik sem abszolutizálódik. Annak nyílt közlése, hogy mi és miért vezeti a regionális kutatást, tisztázni segíti azt, hogy milyen nézőpont alapján kívánja elhelyezni a „nemzeti" irodalmi korszakokat, szerzőket, irodalmi komponenseket részint a tudományköziség, részint az irodalomköziség tágabb mezején. Az érdekli-e, hogy a sajátként konstituált tényező vagy jelenség miként lép párbeszédbe az idegenként konstituálttal (akár egy irodalmon belül: miféle kapcsolódási pontja van, lehet a tengerparti horvát irodalom késő reneszánsz és barokk alkotásait bemutató monográfiának, evvel párhuzamosan a kaj-horvát barokk más jellegű kapcsolódási pontjait konfrontálva szemügyre véve, kialakul-e egy többrétegű, „megosztott", ám éppen ebben a megosztottságban regionális sajátosságokat fölmutató horvát barokk irodalomról szóló elképzelés, ez hogyan illeszkedik egyfelől a barokk

82