Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 4. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÉKELY ZOLTÁN - Lengyel András: József Attila vágó Mártához írott leveleinek sorsa: Kis magyar kultusztörténet

(1909-1989), aki költőként, irodalomtörténészként, mindenekelőtt azonban műfordítóként a magyar irodalom számottevő alakja volt, szintén sárospataki diák, sőt tanár is volt ott (innen adódhatott ismeretsége Andreánszkyval is). 1944-ben minisztériumi fordítóként dolgozott. O is, Andreánszky is speciális helyzetben volt 1944-45-ben: nem vonatkoztak rájuk a zsidótörvények, ugyanakkor baloldali elkötelezettségűnek számítottak. Személyük és 1944-es élethelyzetük (mondjuk így) kompatibilis a Vágó Márta által előadottakkal.

Itt közbevetőleg érdemes még megjegyezni: Vágó Márta unitárius felekezetű volt, de csak 1919-ben „tért ki", így 1944-ben az úgynevezett zsidótörvények már rá is vonatkoztak. Ez magyarázza, hogy magukra kellett hagynia értékeit.

Vágó Márta, már a Kereszturyhoz írott első levele előtt is, jogi lépéseken gondolkodott. A december 22-i levélben olvashatjuk: „Beszéltem egy Szabó Miklós (Micu) nevű kedves ügyvéddel, aki most elutazott és majd ha visszajön, megmondja jogi véleményét, de Ferenczy Erzsi (Béniné) szerint nem kedves, hanem rámenős, sőt ráharapós ügyvéd kellene ide és a nemzetközi sajtótörvény védőügyvédéihez kellene fordulni vagy mi az." (Az utolsó félmondat elárulja a levélíró jogi tájékozatlanságát és bizonytalanságát, de jogorvoslati igénye ekkor még egyértelmű s kétségtelen.) Keresztury valószínűleg telefonon reagált e levélre, bár az sem kizárható, hogy írásban válaszolt, csak a levél nem maradt meg. A jelek szerint ő is, Márta is bizonyos lépéseket tett az ügyben. Erre az időrendben következő, 1964. január 11-i levél, ha nem is kellő világossággal, de utal. Itt olvassuk: „Kedves Dezső, nehezen szánom rá magam, hogy az »ügy« kimeneteléről beszámoljak Magának, annyira elkedvetlenítő az egész, de ha már annyit fáradozott talán mégis illik. Legalább nem riasztok Magukra a telefoncsengővel, a levelet akkor olvassa, amikor megfelel éppen Magának." Az ügyintézés részleteit nem ismerjük, de valószínű, hogy december 22-e és január 11-e közt (föltehetőleg még december végén vagy január elején) született meg Vágó Márta Horváth Mártonhoz (1906—1987) írott, reklamáló levele. Erről, bár nem olvasta, Fehér Erzsébet is tud, e levélre válaszként kellett neki ugyanis - Horváth utasítására - fölkeresnie Mártát. A január 11-i levél már e találkozásról (s következményeiről) is beszámol. „Szóval itt volt Fehér Erzsi, tényleg rendes, derék nőnek látszik és kedves. Megadta a levelek eladójának nevét és címét: Holló István orvos, II. Bem József u. 24. - 2500 forintot kapott, amiből 500-at készpénzben kifizettek neki és 2000-et bankátutalással ígértek - mire ő adatott magának egy írást, hogy addig is míg azt is megkapja, ő ezeknek a leveleknek jogos tulajdonosa, és ezt is megkapta! Horváth Márton azt üzente nekem, hogy beperelhetem, ha akarom [,] viszont [Holló], azt mondta, hogy úgy jutott a levelekhez, hogy a nyáron Londonban voltak és a felesége nagynénikéje amikor hazajöttek, a repülőtéren benyúlt a táskájába, hogy egy kis ajándékot ad neki és átnyújtotta ezeket a leveleket - azután azt mondta, hogy van náluk egyéb is, ami érdekelheti az itteni illetékeseket: Ady Reinitz Bélához írott levelei, ami a nagynéni rokon öröksége (ő különben Reinitz menyasszonyának mondta)." A levélből az is kiderül (nyilván a Fehér Erzsébettől kapott információkat adva tovább), hogy „a pasas", ti. Holló doktor eredetileg hatezer forintot akart kapni a levelekért, s jól szituált ember lehetett, hiszen gépkocsija is volt. Tanulságosak a január 11-i beszámoló tárgytól némileg eltérő, csapongó részletei is. Ezekből ugyanis kiderül, hogy az ötvenes években, engedélye és tudta nélkül, visszaéltek kéziratban lévő könyvével. „Megtörtént az, hogy Benedek Marcitól az »Új Idők«-től Horváth Márton átkérte [a kéziratot] a Szabad Néphez és ott 4 fiatalember nekiült leírógépelni az egészet [...] és azóta is így keringenek kézen közön" a benne megőrzött versek. S zaklatott soraiból kiderül, sérelmei, rossz tapasztalatai voltak az „irodalmi" élet József Attilával kapcsolatos megnyilvánulásait illetően. Ekkor már kétségei voltak az irányban, „érdemes-e" az ügyet jogi útra terelni.

65