Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 4. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÉKELY ZOLTÁN - Lengyel András: József Attila vágó Mártához írott leveleinek sorsa: Kis magyar kultusztörténet
Lengyel András József Attila Vágó Mártához írott leveleinek sorsa Kis magyar kultusztörténet Vágó Márta (1903-1978), József Attila nagy szerelme, 1942-ben lemásolta a költő hozzá írott leveleit, s megírta a velük kapcsolatos emlékeit. Ebből lett az a könyv, amely - bár csak jóval később jelent meg - a József Attila-irodalom egyik alapműve lett. Sajnos az eredeti levelek utóbb eltűntek, majd 1963-ban közülük öt, 1989-ben pedig még egy előkerült, igaz, ez utóbbi mindjárt újra el is tűnt. így mára az a furcsa helyzet állt elő, hogy József Attila levelezésének ez az egyik legfontosabb (és sok vonatkozásban legizgalmasabb) tömbje öt levél kivételével csak másolatból ismert. Semmiképpen nem szerencsés helyzet ez, noha, mint Stoll Béla elemzése valószínűsítette, a másolatok jók, pontosak, azaz nyugodtan építhet rájuk az irodalomtörténet-írás. Az eredeti levelek jó filológusok előtt megnyíló további, rejtettebb tanulságai azonban elvesztek. S lehet, hogy örökre. Ebbe a helyzetbe azonban, amíg van egy kis remény az előkerülésre, nem célszerű belenyugodni. Érdemes tehát összefoglalni, mit tudunk a levelek sorsáról, merre folytatható még a keresés. S ez a történet, sajnos, önmagában is tanulságos, ahogy mondani szokás: „valóságos krimi". Belevilágít viszonyainkba. * A Magyar Nemzet 1963. november 27-i számában, a 4. oldalon, NAPLÓ November 27. címmel pársoros kis hír jelent meg. Szövegét érdemes idézni: „József Attila újabb öt levele került a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményébe. Az 1928-ban Vágó Mártához írt levelek húszoldalnyi kéziratában több ismert vers található, köztük a Derengő rózsa, a Mióta elmentél és a Nyakában kék kötő kezdetű versek. Az eredeti József Attila-kéziratok és dokumentumok gyűjteménye mintegy 1300 darabból áll." Ez a hír az addig megsemmisültként kezelt levelek közül ötnek az előkerülését adja hírül, s mint azóta kiderült, hátterében a múzeum akkori főigazgató-helyettese, Lengyel Dénes (1910—1987) állt, aki - gyarapítani igyekezvén az intézmény presztízsét - sietett eldicsekedni az újságírónak a fontos új szerzeményekkel. Ez a pár sor, ma már tudjuk, jelentősen beleszólt a levelek sorsába. Nem kizárt, hogy megjelenése a levelek megsemmisülését (pontosabban: megsemmisítését) okozta, esetleg, jó esetben, hosszú időre „jegelte" azokat. Egy haszna azonban mindenképpen volt. Cselekvésre késztette a szereplőket, s így, járulékosan, több fontos dokumentum is született ekkor, amelyek a történet több vonatkozását is megvilágítják. Egyáltalán, valamivel tisztább lett a kép. Hogy mi előzte meg a kishír megjelenését, arról a múzeum akkori munkatársának, Fehér Erzsébetnek (sz. 1935) vannak emlékei - ő bonyolította le ugyanis a vételt. Kérésemre (2012. 62
