Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 1. szám - Sándor Iván: A hetedik séta a fikció erdejében
Sándor Iván A hetedik séta a fikció erdejében Gyáni Gábornak Umberto Eco könyvet szentelt hat sétájának a „fikció erdejében". Megjegyezte, hogy nem Calvinóval, a Ha egy téli éjszakán egy utazó írójával kíván versenyre kelni, mert habár egy időben megjelent munkáik kapcsán a kritikák ezt feltételezték, azonban, írta, egyikük sem tudott arról, hogy min dolgozik a másik. Eco hat sétája a dokumentum és a fikció találkozópontjára az olvasót helyezi. A könyv hátsó borítójára írt kiadói ajánlás is ezt erősíti meg. Eszerint Eco a valóság és a fikció bizonytalan határmezsgyéjét vizsgálva megmutatja, milyen súlyos következményekkel járhat, ha a fikciót valóságnak vagy a valóságot fikciónak tekintjük. Vagyis, ha „rosszul olvasunk". Megjegyezném: és mi van akkor, ha az író a mindennapos munkájában nem gondol az olvasóra. Másra gondol. Például arra, hogy regényével miképpen hatolhat el a még fel nem tárt emberi (akár történelmi) sorshelyzetekbe. Ha figyelmesen olvassuk Eco könyvét, akkor abból a rafinált gubancból, amit az olvasóra kacsintva létrehoz, kihúzható egy szál, amelynek nyomán ő is túllép a közvetlen (piaci) hatás megcélzásán, amikor arról ír, hogy „az olvasó és a történet, fikció és élet közötti bonyolult összefüggésben talán egyfajta térképet nyerünk azokra az esetekre, amikor alszik a józan ész és szörnyek születnek". * * * Gyáni Gábor az európai tudományos diskurzushoz kapcsolódva arról ír, hogy „a történelem látványa éppúgy fikció ... mint a kitalált történet maga, amit a regény ad közre. Innen tekintve a történetírás, amely hivatásából adódóan a tényszerű múltbeli valóságnak az igazság szerinti elbeszélése, nem kevésbé fikció, mint a képzeletbeli valóság reprezentációja, amelynek a regény az igaz és hatásos megjelenítője ... eljött az idő, hogy a ténybeliséggel hitelesíteni szokott igaz fogalmát felcseréljük végre a valószerű kategóriájával, hiszen megfontolásra érdemes érvek szólnak amellett, hogy a tény konstruált, és nem pedig eleve adott entitás". Mit kezdjünk ennek összefüggéseiben Rilke évszázad előtt, s azóta is alkotói axiómaként kezelt híres gondolatával, miszerint „rettenetes, hogy a tényéktől sose ismerhetjük meg a valóságot". A valóság a rilkei értelmezésben megegyezik az igazsággal. Töprengeni érdemes a tényfogalom, a valóságfogalom mint eleve adott entitás, továbbá az igazságfogalom „helyzetváltozásairól". 3
