Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 3. szám - PINTÉR LAJOS HATVANÉVES - Bencsik Orsolya: A halál és a vidék találkozása két műkedvelőben : Juhász Erzsébet portalanítja Szenteleky Kornélt
Bencsik Orsolya A halál és a vidék találkozása két műkedvelőben Juhász Erzsébet portalanítja Szenteleky Kornélt „a por pedig csak hull, hántol, fullaszt, megfojt és csendes közönnyel eltemet" (Szenteleky Kornél: Elégia poros prózában*) A vidék és SZA/SZK leporlása: az idő problémája Juhász Erzsébet Műkedvelők című Szenteleky-regényének egyik programja, ahogy a mindenki - de tulajdonképpen csak a vajdasági írók - utódot valójában nem nemző (!), szimbolikus nagyapja, Sztantits Aurél kapcsán jelszóként is említi a mű énelbeszélője, a „leporlás". A leporlás aktusa előfeltételezi, hogy tárgya a por - vagy ha metaforikus értelemben használjuk, más matéria - által eltakart, befedett, így alig vagy egyáltalán nem látható, és láthatatlanságából, rejtőzködéséből fogva túlvilági, halott. Éppen ezért a portalanítás intencióját tekintve a megszűnt vagy rejtőzködő láthatóvá, élővé tételére irányul, és vagy egy ősi, tiszta, korábbi állapot visszaállításáról, vagy pedig a korábbi átértelmezéséről, letisztításáról szól. Minden esetben tehát bizonyos rétegek lepucolását jelenti, minden esetben valamilyen episztemológiai és interpretációs aktus, melyben a látás-látvány (ismeret) és a létezés szorosan összefügg. Az újvidéki Forum Könyvkiadó 1984-es regénypályázatán nyertes pályaműként szereplő, egyszerre a rekonstrukció és a dekonstrukció eljárását alkalmazó Műkedvelők többféle, egymással szorosan összefüggő matéria megsemmisítésére törekszik. Egyrészt maga az idő, a feledés apró szemcséi szürkítik el és temetik be a Sztantics Aurél (SZA), vagy a már előbb említett szimbolikus, elcsaládiasított „nagyapánk"-ként megjelenő Szenteleky Kornél (SZK) igaz alakját, ahol az igazság ugyanannyira problémás, akárcsak az időből fakadó távolság vagy a hagyomány. A múlt, SZA/SZK történetének, és ezzel együtt az akkor még jugoszláviai magyarnak nevezett literatúra, ma már vajdaságiként aposztrofált irodalom kezdetének rekonstrukciója, vagy inkább az arra vonatkozó kísérlet, mely a narrátor (és az íródó szöveg) önreflexivitásának köszönhetően önmaga határait is bejárja1 2, tulajdonképpen a kezdetekre való „hideg fülelés", a holttá váló és az utódok által kikezdett anyag megvizsgálása, de ezzel együtt az utódállapot, a jelen megértésére és öndefiniálásra való törekvés, mely ezek szerint a múlt által valósulhat meg. Ebbe a kutatásba, „fura 1 Szenteleky Kornél, Úgy fáj az élet, A Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség kiadása, Újvidék, é. n., 13. 2 Lásd: „Lehetőségeink szerények; e távolságok beláthatatlanok, főleg az időben, maradjunk ennyiben, s a couleur locale-ban, ugyan - túllépni e mai kocsmán talán ? " (Juhász Erzsébet, Műkedvelők, Forum, Újvidék, 1985, 6.) És még: „igen nehéz az utat visszafelé megtenni ugartörő eleinkig, bár amire emlékeznünk lehetne, már önmagában is igen körülhatárolt, s meg kell hagyni: velünk született nyomtalanságunk is már-már a csodával határos." (Uo., 7.) 105
