Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 3. szám - PINTÉR LAJOS HATVANÉVES - "A művészet nem más, mint nyomhagyás" : - Schrammel Imrével beszélget Ménesi Gábor -

- bejegyezte a vendégkönyvbe, hogy ha Hruscsov elvtárs látná ezeket az összeégetett roncsokat, akkor bezzeg kisöpörtetné az egészet.- Ennek ellenére hamarosan egy nagyszabású alkotás, a Közlekedési Múzeum reliefjének vázlatát készíthette el, mégpedig egy meghívásos pályázat eredményeként. Hogyan készült fel erre a munkára?- Bevallom, meglepett, hogy megkaptam a munkát. Másképp közelítettem meg a témát, mint ahogy akkor a kerámiát értelmezték, ugyanis gépalkatrész-nyomatokból raktam össze a domborművet. Abból indultam ki, hogy a jármű lényege a haladás. Felszálltam egy autóbuszra, végállomástól végállomásig utaztam, és próbáltam megjegyezni, mi érzékelhető az ablakból mozgás közben, majd ehhez kerestem formai megoldást. A Kinizsi utcai műhelyben dolgoztam, ahol a szövőüzem is működött, és éppen egy régi szövőgépet szedtek szét. Ez adta az ötletet, hogy a különböző alkatrészeket belenyomtam az agyagba, aminek következtében járművek rajzolata vált láthatóvá. Valahogy ráhibáztam arra, amit a futuristák évtizedekkel korábban megvalósítottak.- Abszolút formabontó, az akkori trendekkel szembemenő alkotás jött létre ily módon. Mi lett a sorsa? Elfogadták?- Érdekes módon igen. Talán azért, mert a múzeum vezetése felfedezte benne a járművek karakterét, és kiálltak mellettem, ahogy az építész, Siraki Lóránt is.- Minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy egyik ötvös kollégájával, Juhász Árpáddal együtt megkapták a Budavári Palota monumentális épületmunkáját. Milyen koncepció szerint kezdett hozzá?- Az volt az alapgondolat, hogy a vár különböző rétegeiről leolvasható az egész magyar történelem tragédiája. Maga a történelem sem más, mint a rétegek egymásra rakodása, elég a német „Geschichte" szóra gondolni. A vár pedig - miközben régi metszeteken tanulmányoztam alaprajzát -, azt a képzetet keltette bennem, hogy a várvédők úgy tolják ki lándzsáikat az ostromlók felé, ahogy az odújába behúzódó sündisznó kidugja a tüskéit, hogy a kutya ne tudja megfogni. Úgy gondoltam, hogy a látogató a lépcsőn leérve egy fenyegetően kiálló lándzsaerdővel találja szemben magát, majd továbbhaladva egyre visz- szafogottabbá válik a látvány. Próbáltam az ötvöst megnyerni ennek az elképzelésnek, de ő nem hajlott arra, hogy fémtüskék jelenjenek meg az egyes kerámiarétegek között.- Ezzel együtt mégis komoly felháborodást keltett a dombormű a zsűri tagjai körében.- Valóban nagy botrány lett belőle, a fémtüskék nélkül is. Egyszerűen nem értették, hogy mit keres a márványkörnyezetben egy téglából készült, romos tákolmány.- Nyolc évvel később le is verték. így viszont azt nem értem, miért maradhatott a helyén ennyi ideig.- Ezt én is kérdezhetném. Megint csak a korszak ellentmondásaival magyarázható. Azzal, hogy az ötvös feltette a maga alkotásait, talán az egészet mentette néhány évig. A sors fintora, hogy éppen azok verték le, akik a váci munkámat rakták fel.- Nagyjából egybeesett a Budavári Palota reliefjének előkészítésével gmundeni látogatása, részt vett ugyanis az ottani Lilien porcelángyárban megrendezett kerámiaszimpóziumon. Mivel szembesítette, hogyan tágította horizontját az ott eltöltött időszak? Mennyiben gondolkodott másképp azt követően addigi tevékenységéről, valamint a további lehetséges irányokról?- A Közlekedési Múzeum épületmunkája alapján hívtak meg a szimpóziumra. Gmunden fordulópontot jelentett a pályámon, mert ott találkoztam először azokkal a

95