Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 3. szám - PINTÉR LAJOS HATVANÉVES - "A művészet nem más, mint nyomhagyás" : - Schrammel Imrével beszélget Ménesi Gábor -

erdőirtáson. A két drót között tartózkodtunk, előttünk kibiztosították, utánunk pedig visszaélesítették az aknákat. Kipróbáltam, hogy egy rúd segítségével hogyan lehet átugrani a kerítést. Végül itt maradtam, de kilátástalannak tűnt a helyzet, ugyanis állás- lehetőség sem volt.-A diploma megszerzése után hogyan alakult pályája?- 1957-ben diplomáztam, és ezúttal is mellém állt a szerencse. Bementem a főiskolára, hogy összeszedjem a holmimat, és a folyosón Borsos jött szembe velem, köszöntem neki, elhaladt mellettem, de egyszer csak visszafordult, és így szólt: „Mester, ha maga megtanulta a porcelánt, akkor másokat is meg tud tanítani! Itt marad a főiskolán! Jó napot!" És azzal továbbment. így lettem tanársegéd, és maradtam ötvenkét évig ugyanabban az iskolában, végigmentem a ranglétrán, voltam adjunktus, docens, egyetemi tanár, a végén hat évig rektor.- Néhány évig kollégák voltak Borsossal, akit 1960-ban eltávolítottak a főiskoláról. Hogyan élték ezt meg?- Nagyon megviselt, nemcsak engem, hanem a barátaimat is. Nem volt más bűne Borsosnak, mint hogy közzétett egy felhívást, miszerint a tizenhárom magyar vármegyéből hozzanak egy-egy kosár földet, abból emeljenek egy halmot a Vérmezőn, hogy emlékeztessen a forradalom áldozataira. Elképzelése nem valósult meg, mégis okot adott arra, hogy eltávolítsák az állásából. A „C" pontra hivatkoztak, ami akkor azt jelentette, hogy még a nyugdíját is megvonták tőle. Visszavonulása után főként könyvillusztrációkból élt, barátai, köztük Illyés Gyula, segítették munkához. Ma visszagondolva egyértelműen látszik, hogy a főiskola, mely 1966-tól egyetemként működött, nem tudta később visszahozni azt a szellemiséget, amit Borsos Miklós az ötvenes években, egy rendkívül kemény időszakban kialakított maga körül.- Tartották vele a kapcsolatot eltávolítását követően is?- Én igen. Eleinte nem volt könnyű, mert teljesen elzárkózott a kapcsolattól, nem akarta, hogy bajba kerüljünk azáltal, hogy keressük a társaságát. Később gyakran meglátogattam tihanyi házában, és Rómer Flóris utcai otthonában is többször felkerestem. Időskorára nagyon barátságos viszony alakult ki közöttünk.- Közben művészeti tanácsadóként a Hollóházi Porcelángyárba került. Mit tapasztalt ott? Hogyan készültek a Hollóházán létrehozott alkotásai?- Ez is a véletlennek köszönhető. Az Iparművészeti Múzeum épületében alakult meg az Iparművészeti Tanács azzal a céllal, hogy összefogja a különböző iparművészeti műfajokat, melyek a hazai iparban fontos szerepet játszottak. Titkára Juhász László belsőépítész volt, aki üzent nekem, hogy menjek át hozzá. Elképzelni sem tudtam, mit akar, de felkerestem az irodájában. A következőket mondta: „Ide figyelj, fiam, te itt megismerted a porcelánt, jó szellemiséggel rendelkezel, elmész Hollóházára, és megváltod a világot!" Azonnal elintézte, hogy művészeti tanácsadóként odakerüljek. A szomszédos Füzérradványban kaolint találtak, és a hollóházi gyár vezetői elhatározták, hogy a magyar narancs mintájára - amit A tanú című filmből is jól ismerünk - megteremtik a magyar porcelánt. A szakma képviselői már az első pillanatban tudták, hogy ebből a kaolinból nem lehet azt a finom porcelánt előállítani, amelyet Hollóházán elképzeltek. De ki merte ezt akkor elmagyarázni Bástya elvtársnak? Magam is rögtön felismertem, hogy nem lehet ugyanazt csinálni, mint külföldön, vagy akár Herenden, mert erre sem a szakembergárda, sem az anyag, sem a technológia nem alkalmas.

93