Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 3. szám - PINTÉR LAJOS HATVANÉVES - "A művészet nem más, mint nyomhagyás" : - Schrammel Imrével beszélget Ménesi Gábor -
illetőleg bemázolja, de a felület megfestése már ismét a keramikus feladata. Ehhez képest Borsos szabadgondolkodású, a kánonokat figyelmen kívül hagyó művész volt, aki szemléletét úgy tudta közvetíteni felénk, hogy megéreztük, van valami a szocreál iskolán túl, de akkor még nem tudtuk meghatározni, mi az. A külföldi szakirodalomhoz nem lehetett hozzájutni, mert a szigorú határzár nemcsak fizikai, hanem szellemi értelemben is létezett. Jellemző, hogy a könyvtárban a Cézanne-albumot sem kaptam meg, mert a francia festő világa dekadensnek számított. Az impresszionizmus volt az utolsó irányzat, amit a szocreál művészetszemlélet elfogadott. Ami a kerámiát illeti, azok az ismeretek, amelyek Nyugaton elterjedtek, hozzánk egyáltalán nem jutottak el. Nekem azonban szerencsém volt, mert gyárakba jártam gyakorlatra, és azzal szembesültem, hogy bizonyos területeken mégis alkalmazzák a korszerű eljárásokat.- Ez hogyan volt lehetséges?- Úgy, hogy voltak olyan fegyverek, melyekben porcelán alkatrészeket használtak, s ezeket muszáj volt a legkorszerűbb technológia alapján előállítani. A kőbányai porcelángyár például kifejezetten hadászati célú alkatrészek készítésére kijelölt üzem volt. Visszatérve a főiskolára, volt még egy rendkívüli tanárom, László Gyula, aki az első évben a művészettörténetet tanította. O szintén szabadszellemű gondolkodó volt, a régész tekintetével szemlélte a művészeti emlékeket. Nem létezett még diapozitív, így két kézzel rajzolt fel a táblára görög templomot meg egyebeket, és elmagyarázta azok lényegét. Nagyon jó alapokat kaptam tehát Győry, Borsos, Schey és László Gyula jóvoltából, de - miután sok mindenre magamnak kellett rájönnöm - a kétkedés folyamatosan bennem volt. A porcelánt a diploma után tanultam meg alaposan, mert a főiskolán a herendi technológiára épülő porcelánvilágot képviselték, ami a sok lehetséges út közül csupán az egyik. Nem voltam vele kibékülve, ezért kerülő utat tettem, és becsülettel megtanultam a mintázást. Elmondhatom, hogy egy felkészült szobrász ismereteivel rendelkezem, ennek ellenére nem vagyok szobrász, mert a klasszikus szobrászatot nem művelem. A szakmai tárgyak mellett természetesen marxizmust is tanulnunk kellett a főiskolán, de ezen a téren is könnyű dolgom volt, mert még középiskolás koromban nagybá- tyáméknál lakott a nagynéném édesapja, aki jogász és szociálpolitikus egyetemi tanár volt, és a fabiánus szocialista társasághoz tartozott, miként G. B. Shaw és H. G. Wells. Munkásmozgalmi múltja miatt nem kedvelték, de nem is bántották. Esténként leült velem beszélgetni, adott könyveket, el kellett olvasnom például A tőkét, Marx eredeti művét, és elmagyarázta, hogy a marxizmus tételeiben mi az, ami jó, és mi az, amit Leninék megváltoztattak.- Az 1956-os események a főiskolán érték ?- Igen, éppen végzős voltam, és a diplomamunkámon dolgoztam, amit a forradalom idején szétlőttek, és újra meg kellett csinálnom. Nehezen tudom elmondani mindazt, ami ötvenhatban velünk történt, mert szellemi és lelki értelemben egyaránt beláthatatlan következményei voltak. Úgy látom, hogy a forradalmi eseményekbe nem annyira váratlanul sodródtunk bele, mint ahogy egyes történészek leírják, mert már előtte, a Rajk-temetés idején, s az azt követő hetekben egyre több olyan kérdés vetődött fel, amire nem kaptunk választ. Említettem, hogy a marxista filozófia terén tájékozottabb voltam, mint kortársaim többsége, így olyan kérdéseket tudtam feltenni, amiből majdnem mindig bajom származott, és a fejemhez vágták, hogy biztos a Szabad Európát hallgatom. Hallgattam volna, csak éppen rádióm nem volt. A marxizmuson belüli problémák egyre inkább kiéleződtek, s ez vezetett közvetlenül az 1956-os robbanáshoz. A forradalom úgy kezdődött, hogy a műegyetemisták meghirdették, hogy a Bem-szoborhoz vonulnak, és amelyik egyetem 91
