Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 3. szám - PINTÉR LAJOS HATVANÉVES - Bogdán László: Vaszilij Bogdanov : Legendárium

Az árnyak költője

elfuserált ars poetica

1

Az árnyak költője vagyok, a tükrök mélyén bújnak el.

Idézgetem a holtakat.

Dacosak. Egyik sem felel.

Az árnyak honában, ahol vár Zoscsenko és Tinyanov, kocsma sarkában, valahol, lesz a te helyed Bogdanov.

Hisz árnnyá válnak mindenek.

Eltékozoltad életed.

Nemsoká árny leszel te is.

Liheg, lüktet, dacol a város, kusza díszlet az elmúláshoz, fojtogatja a nemezis.

2

Az árnyak költője vagyok, ők szűrik le teámat, ők stuccolják szakállamat, ők vetik meg az ágyat.

Ok takarnak be gondosan, valahogy meg ne fázzak.

Soha nem tudom biztosan, várnak-e vagy nem várnak?

És azt se, lesz-e ébredés ?

Hogy sok-e? Vagy mégis kevés?

Egy homályos sarokban, cidrizve várom árnyaim, nem segít ritmus, kósza rím, hisz már minden együtt van.

*Az ikerszonett is a hetvenes évek közepén, szinte végzetes betegsége előtt íródott, s kétségtelenül nagyapám önironikus ars poeticájának is felfogható, mintegy évődik kísértő árnyaival, ugyanakkor leszámol mindennel, hisz tudja, hogy útja az alkonyatban bármikor véget érhet. 1977 őszén bekövetkező szívrohama után azonban még hat évet élt, ellátogatott Amerikába is, s példátlan önfegyelemmel kiteljesítette költészetét. - Tatjána Bogdanova

74