Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 3. szám - PINTÉR LAJOS HATVANÉVES - Tolnai Ottó: Egy kosár déligyümölcs, egy kosár hal... : Pintér Lajos 60. születésnapjára
Ő mutatta meg a legszebb órjás japánakácot a szülői ház udvarán. Nekem, a kutyás embernek, a legszimpatikusabb, legokosabb kutyát. Odaült közénk a japánakác alá, a padra. Egy cirkusz járta a várost, mesélte Lajoska, és legértékesebb kutyájuk lelécelt, azt mondta, elege van a művészéletből, a szemfényvesztésből, bohóckodásból, késdobálásból. Közönséges kisvárosi kutya lett. Jóllehet, szemein egyértelműen látszott művész múltja, hihetetlen okossága... De, hogy a Ménesi útról se feledkezzünk meg, ő mutatott volt be engem az első japánnak, kollégiumi szobatársának, a ragyogó fekete hajú Sitosinak, akit aztán, csak majd harminc-negyven év múlva láttam, Tokióban, amikor egy ősz hajú, szakállas ember, egy nyelvész a tokiói egyetemről megkeres engem, az ősz hajú, szakállas embert, megszólít szépen magyarul, mint fordítóm, aki Budapesten tanult volt trombitálni, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, mire én csodálkozva azt kérdezem tőle, maga is Budapesten tanult? Ottó! mondta az ősz hajú, szakállas ember, a neves japán nyelvész, nem ismersz meg?! Hogy aztán, Lajoskát emlegetve (Sitosi felesége, aki aztán olyannyira lelkesedett kedves barátom, Tanka művészetéért, kecskeméti születésű) jókat sörözzünk vele... Egyszer télen leküldtük Lajoskát Hvárra. Mert egyszer én is töltöttem ott egy telet, jóllehet tudtam, nem könnyű télen a sós korbáccsal, sós hullámhegyekkel vert utcákon levegőhöz jutni, jóllehet őt éppen levegőzni küldtük volna... Máskor pedig együtt nyaraltunk a Murteren. Együtt térképeztük fel, a fentebb emlegetett borzalom betonszerkezetének menny országi ellenpontját, Murtert. Együtt fogyasztottuk volt törzshelyünkön, Tijesnón azt a bizonyos kapitális homárt, amit a sziget belső öblében, Jezerón vettünk volt az egyik éppen beérkező halászhajóról. Akkora homárnak azóta sem sikerült közelébe férkőznünk. Együtt strandoltunk volt a legnagyobb nudistastrandon, Pirovácon. Ahol gyorsan megegyeztünk, melyik nő is tetszik nekünk tulajdonképpen legjobban - de akkor egy napon a kiválasztott hölgy bugyiban érkezett a stégre... Titokban Lajoskára pillantottam, csak legyintett, ez is elkurvult már, mondta. Mi voltunk Lajoska és Évi esküvői komái. A lengyeles Kovács Istvánékkal. Ezt külön ki kell emelni, lévén hogy a forrásnak éppen Istvánnak köszönve lett állandó lengyel dimenziója, éppen neki köszönve lett talán leggyakoribb házi szerzőjévé Ryszard Kapuscinski. Ezt azért hangsúlyozom ennyire, mert van Bora Cosicnak, a Berlinben élő, jelentős szerb írónak egy csodálatos berlini regényciklusa (hat kisregény), amelynek egyik darabja, Az új lakó arról szól, hogy a szerző, nem kis írói ambíciókkal, megérkezik Berlinbe, és még el sem foglalja rendesen lakását, felcsöng a telefon, lám, máris keresik, gondolja. És egy határozott hang szólal meg: Ryszard Kapuscinskivel beszélek?! És aztán, észrevétlenül, már-már a regény szervezőelvévé emelkedve, naponta megszólal ez a követelőző hang, ismételten felteszi a kérdést: Ryszard Kapuscinskivel beszélek?! Nincs szándékomban részletesen ismertetni a regényt, majd közölni kell belőle a Forrásban, hanem még csak arra szeretnék utalni, hogy amikor én Az új lakóról beszélgettem, ott Berlinben, Bora Cosic-tyal, feltűnt neki, nem győzött csodálkozni, az igazság az, fel sem tudta fogni, hogyan van az, hogy én ennyire ismerem azt a Kapuscinskit?! Igen, azonnal egyértelmű volt, Boro közel sem ismerte annyira, 32
