Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 2. szám - Vetkőztetik a menyasszonyt? Jóry Judit prózaíróval beszélget Kurdy Fehér János

- Kétszer-háromszor annyit ismertem, mint amennyit említesz. Inkább a tanítványaikkal és a baráti körükkel voltam közelebbi ismeretségben. A hetvenes évek érdekes volt. De nem tudtam igazán kijönni a „babaszobából". Ibsenre gondolok, akkor annyi idős voltam, hogy belefért: az általad említett kert kapuja mindig nyitva volt, és többen délelőtt spontán befutottak. Amikor a teámat ittam az ágyban, bejöttek, beültek az ágy végére, a hátuk mögé tettek egy párnát, és beszélgettünk. De aztán később enni, pisilni, ad absurdum zuhanyozni akartak, egyfajta hadtáppont voltam a kései ébredésük meg a délutáni randijaik közt. Meg acetonnal fotóztunk, s majdnem felrobbant a nappali. Ez már sok volt nekem. „Polgári" lelkületem több magányra vágyott. Szalonnak nevezték a fiúk a lakást. Ám egy idő után már nem vágyik az ember arra, hogy becsődüljenek.

Most a legfurcsább a ház. Tiszta Hollywood, se házszám, se név, se csengő, de azért bebeesik valaki. Ráadásul nem jártam koncertekre, színházba, Káli-medencébe, Kaposvárra, nagyon öntörvényesen szelektáltam. Egy kapcsolat úgyis megmarad, ha kell.

Rám sok minden hatással volt. De talán legjobban a saját életem meg a hozzám közelállók. Nehezen tudnék kiemelni valakit, valamit. Persze sorolhatnám a klasszikusokat, sokan vannak. Maiakat is. Művészekből is nehezen tudnék kiemelni, ciklikusan bírom őket. Azt hiszem, kicsit egyedül vagyok, s voltam mindig. Feljebbvalóm a „Jóisten", vagy a gyerekeim, a fiam, a lányaim, a férjem. Szüleim, s az ő szüleik, talán ők a feljebbvalóim. Mestereim is ők. Ez így hülyén hat. Kábulat kerülget egy-egy írástól. Most fedeztem fel igazán Hrabalt. Danilo Kis egy-egy szövege, Hrabal makulatúra-könyveivel együtt totális élvezet. Persze sorolhatnám a kedvenceket, Camus, Woolf, de hogy Aranynál maradjunk, Szondi két apródja: két gyöngypár. Ma sem írnak ilyet. Elillanó szövegek. Lányomnak csecsemőként József Attila Betlehemét olvastam, vagy hogy milyen Mantegna Krisztusa. Vagy az ikonikus képeslap, a Fényes száj. Egy feltehetően fekete nő szájából kicsorgó fagyöngy. Egy jó jazz, egy jó filmrészlet. Egy jó nevetés. Egy Ikonosztáz. Tárgyak, momentumok, mint égen a csillag. Persze vannak érdekes életszakaszok, jönnek, elmúlnak.-------SnF mindenki n saját npvén szerepel a könyzteidben. amitől a prózád néha naplószerűnek tűnik.

Elég beemelni egy valós nevet, és a szöveg kicsit mássá válik tőle, mintha visszazuhannánk az olvasás idejéből a cselekmény történésének idejébe. Fontos neked a kidolgozott történet?- Most jutott eszembe hosszú idő után, hogy sok vizsgafilmben szerepeltem. S modellje voltam a vizsgázó fotósoknak és operatőrjelölteknek. Most is emlékszem egy fotómra, a „gegen-licht"-et gyakorolta az arcomon egy korán meghalt operatőr. Néhányan megmaradnak. Sokan kiesnek a repertóriumból. Kapcsolatok megszakadnak. Persze, aki számomra fontos, azért harcolok: van, akivel tízévente találkozunk, ötévenként beszélünk. Mostani viszonyok között elkezdődik egy sűrű e-mail-váltás, eltelik öt-hat hónap, s újra jön egy messaggio. Egy íróval csak posta. Én telefon, ő képeslap. Ha érkezik egy ilyen lap, boldog vagyok. Vissza kellene szokni a levelezésre. S a megszámlálhatatlan hatás. Egy-egy pap, tanár, Nagy László (emlékszem, hogy a harmadik és negyedik ujja között tartotta a cigarettáját), egy-egy olasz barát, Sergio Monaco (emlékszem a gesztusaira, bár ez, talán német édesanyja miatt, elég visszafogott volt), egy-egy szerelem. Évekig egyetem, szeretett csoporttársakkal. Aztán család, gyerekek, sokáig filmek.

Rövid ideig nonkonform művészek, meglepő újításokkal, őrületekkel. Fiatalabb kis és nagy titánok. Fotózások, utazások, lovak. Úgy látszott, hogy tanulok tőlük, majd kiderült, hogy ők tanultak tőlem. Iratrakodás közben kezembe került egy régi, ceruzával írt feljegyzés. Feltehetően a szövegkörnyezetből, s az emlékek miatt kitalálható. E. P. gondolatai. Meg emlékszem, mindenki odament, de én akkor hoztam ki a kétéves fiamat a kórházból, Keserű Katinka meg vitte a fiát karon. Éppen nálam volt. Elnézést, ha pontatlan az idézetem. „Kosztolányi Dezső ma nem mester (mert mester ma nincs), nem példa (mert Babits a példa)

96