Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 2. szám - Háy János: Európa, über alles
Az öregek között sem szűnik meg a vetélkedés, nem lesznek bölcsebbek attól, hogy seperc és meghalnak. Én még jobban tartom magam. Szegény, s rámutat valakire, aki előtte megy, hogy húzza a lábát, a másik meg marékszám eszi a gyógyszert, mégis borzalmasan érzi magát. Vagy nekem még mindig van férjem, vagy hogy nekem már szerencsére nincs férjem... S persze a legerősebb érv a nekem sikeresebbek a gyerekeim, vagy többen vannak. Utolsó pillanatunkig nem vagyunk képesek kiszállni a vetélkedésből, s tényleg belegondolni, hogy kik is vagyunk mi, és mit keresünk itt még mindig. Irigység Sokan azért irigylik a híres embereket meg a gazdagokat, mert azt hiszik, ők meg tudják váltani maguknak az örök életet, holott nem. Vilmos hatalmas lovas szobra a Mosel és a Rajna találkozásánál Koblenzben egy kicsinyke életet sem hordoz a valahai Vilmosból. Könnyű neked, mondta egy lány. Néhány napja kapta meg az eredményt, rákos. Könnyű neked, mondta, mert marad utánad valami. Gondolt az írásokra. Pedig nem könnyű. A lélekben való állandó turkálás egy pillanatra sem hagyja elfelejtődni az időlegességet. És nem marad utánam semmi. Legfeljebb egy kis pont a gyerekeim szívében, hogy szerettem őket. De mindezt nem mondtam neki, mert rákos volt, összehasonlíthatatlanul nehezebb helyzetben, mint én. Az utolsók Tényleg, vajon van-e szelleme Európának? S ha van, milyen? Kérdezem újra immáron az utazás vége felé közeledve. Nézem az útitársaimat, a nyugdíjas élményvadászokat. Ezek a turisták az utolsó mohikánjai a valahai Európának, ahol ezt a kérdést fel sem kellett tenni, hisz egyértelműségekre minek rákérdezni. Nekik van még emlékük arról az Európáról, ahol egy keleti ember megjelenése turistalátványosság volt. Átélték a szociális jóléti állam kiépülését, aminek juttatásai tulajdonképpen már a nyolcvanas évektől fogynak. Nekik a törökök még kedves, szolgálatkész emberek voltak, akik felnyalták utánuk az irodákat, a vécéket, s az összes olyan munkát elvállalták, amihez a németeknek nem fűlött a foguk. Nyomorult világból jöttek, örültek, ha egyáltalán munkát kapnak, számukra a legócskább munkából befolyt jövedelem is kincs volt, az otthoni viszonyokhoz képest hihetetlen gazdagság. Ezeknek az öregeknek a többsége a harmincas-negyvenes években született. Van még emlékük háborúról, romokról, újjáépítésről, átélték az ötvenes évek nagy gazdasági fellendülését, folyamatosan gyarapodtak, nekik egyértelmű volt, hogy az életük valahonnét valahová tart, hogy van értelme, holott csak ide tartott, a nyugdíjba, s persze nem lehet eltagadni, mi következik az aktív nyugdíjasévek után. Megélték a kettészakítottság traumáját és az egyesülés örömét, még az ő munkájuk is benne van a leszakadt országrész kipofozásában. Amíg telt ez a jól indokolható élet, a világ megváltozott. Társadalmilag és technikailag teljesen átrendeződött. A valahai modern a mai mikrotechnikához 83
