Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 2. szám - Háy János: Európa, über alles
A német gazdaság most talán megismétli azt, amit az ötvenes években, amikor évente félmillió új munkahely jött létre. A boltokban eladókat keresnek, az éttermekben felszolgálót, az építkezésekhez munkásokat, a buszokra, villamosokra vezetőket. Mindenütt munkahelykínálat. Toronydaruk a belvárosban, a külvárosban, autópályák kerülnek a föld alá, a megsérült pályaszakaszokat nagy erőkkel építik újjá, s ezek a gigantikus munkák folyamatosan generálják a belső piacot és a termelést. Az építkezés aktivitása majdhogynem erősebb élménye egy utazónak, mint a kulturális tradíció, a tárgyi műemlékek gazdagsága, valamint a természeti látványosságok. Megbízható munkások, megbízható munkahelyek, megbízható fizetések, s ami ezzel együtt jár: megbízható életszínvonal. Ludwig hazamegy a gyárból, bazi nagy vasteknőket préselnek, egy bámészkodó írónak elképzelése sincs, hogy mihez kellenek. Jó helyen lakik. Van egy megbízható felesége, épp vacsorát csinál, mint minden a környéken élő német férfi felesége. A gyerek játszik, rendesen teljesít az iskolában, nem túl jól és nem túl rosszul, ahogyan Ludwig is valaha. Talán a lánnyal könnyebb lesz, ha majd odajut. O olyan, mint az anyja. Az is jó tanuló volt. Lett is neki ilyen jó férje, mint Ludwig. Szóval a gyerekek is rendben, valószínű, a Ludwigéhoz hasonló életet sikerül majd élniük. Felpattintja a sört, iszik a teraszon. Olyan háza van az agglomerációban, hogy van neki terasza. Átlapozza az újságot, bekiabál a konyhába, hogy mi történt egy híres némettel, a hülye ittasan vezetett vagy elvált. A nő is visszaszól, de csak a vacsoráról valamit. Ki akarna ennél különb életet? Nem messzire a temető, boldog és aktív nyugdíjasévek után majd Ludwig is oda fog kerülni, először a családból. A szülei valahol máshol, egy hatalmas városi temetőgettóban vannak elhantolva. A gyerekek és az unokák majd sírnak. Jó apa volt, megtanította a gyerekeit élni. Néha jó Vajon milyen vallású Ludwig? Talán protestáns, rendezett, célirányos élet, nem túl sok lelki gyötrődés, praktikus gondolkodás, racionális döntések, pontosság, vagy épp ellenkezőleg, katolikus, aki persze nem tud kibújni a német bőrből, de azért kicsit érzelmesebb, meg hányavetibb, amilyenek a katolikusok mindenütt a világon. Néha jó, főleg sok nap protestantizmus után katolikusok között lenni Münster- ben vagy Trierben. Kicsit több a melegség, s persze borítékolni lehet, hogy pontatlanabbak az útbaigazítások. Ha egy protestáns városban az van, hogy itt lesz egy vécé, az biztos itt lesz, és nem vetődik fel a kérdés, hogy meddig itt az itt és hon- néttól ott. A katolikus útbaigazítás esetén örüljünk, hogy nem csorgatunk be a soksok német szeme láttára, mikor már tíz perce kutyagolunk a vécét keresve. Ezen a terepen mégis otthonosan mozgok. Nem csak a misén, ami persze közös nyelv. A katolicizmus révén szocializálódott embereket ismerem. Tudom a sérüléseiket, és azt is tudom, honnan ered. Tudom, a legravaszabbat is jégre lehet vinni, mert minden katolikusba olyan félelmek és gátlások vannak beleépítve, amit adott esetben egy sikeres életpálya sem tud felülírni. A katolikus örökké a halál markában van, ezt kapja intravénásán gyerekkorában, s ráadásul ott van még a zsigerekig ható 77
