Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 1. szám - Gyáni Gábor: 1914 - a "szokásos idő" jele : Sándor Iván: Az éjszaka mélyén 1914
tatta a kizárólagos nemzeti identitások sokféleségét és egymással való kibékíthetetlenségét. Ez a mélyben fekvő mozgatórugója annak a megelőző történelmi tapasztalatok felől szembeszökően kíméletlen, kiáltóan barbár és egyúttal személytelen viselkedésmódnak, amely a Nagy Háború megkülönböztető vonása. S éppen ez szabja meg Kiss Adám töretlenül egyenletes, mondhatni automatikus frontkatonai teljesítményét is, lett légyen az ellenség francia vagy osztrák-magyar és német. A Nagy Háború alapvető emberi tapasztalata ilyenformán a totális identitásvesztés legfőbb személyiségjeggyé válása; ennek jegyében játszhatja el mindenki önnön rendíthetetlen nemzeti identitása birtokában a tömegember (a tömegkatona) szerepét a kölcsönös öldöklés infernójában. Ez a modern, hamisítatlanul huszadik századi identitáskonstrukció hajtja Kiss Ádámot és több millió társát abba az igába, amiből öngyilkossággal felérő parancsmegtagadás révén menekülhet ki csupán a regény főhőse, amikor a fehérterror katonájaként folytatná a Nagy Háborúban megkezdett játszmát. Tragikus vég és tragikus következtetés, amit ekként fogalmazhatunk szikár tézissé: oly módon nyerhető csupán vissza a nemzeti identitás oltárán feláldozott személyi autonómia, hogy a halált választja valaki az egyedüli kiút keresése során. Ez - Sándor szerint - az első világháború mának szóló üzenete, ebben rejlik a fikcionalizált múlt súlyos és tartós öröksége. A regénybeli történelmietlen történet, amely a nemzeti identitását mechanikusan váltogató, egyúttal a személyes identitásától is megszabadult Kiss Ádámról, a tömegemberről, helyesebben a tömegkatonáról szól, olyan történeti belátással szolgál, amitől a történész sem tekinthet el minden további nélkül, még ha nem is feltétlenül erről szokott értekezni, midőn az első világháború történetét firtatja. Meggyőződésem, új történetírói diskurzusra van szükség ahhoz, hogy megnyugtató módon kijelölhessük az 1914-1918 között zajló konfliktus pontos helyét a 20. századi európai történelmen belül; és persze azért is, hogy megtaláljuk végre az esemény máig hatóan érvényes értelmét. Ezt az új beszédmódot sürgette a történészek nevében megszólaló Stephane Audoin-Rouzeau és Annette Becker is abban a könyvben, amit különösen nagy kedvvel forgatott Sándor a regény megírására készülve. Amit a regényíró ebből leszűrt magának, s amit végül „igaz" fikcióként az olvasó szeme elé tárt, kihívást jelent a történész számára is. Kalligram, Pozsony, 2012 18
