Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 2. szám - Háy János: Európa, über alles
vonhatná kétségbe, hogy igazi élet dobog bennük immáron húsz, harminc éve, vagy régebben. Mégis olyan megejtő elképzelni azt az anyát és azt az apát, akik félve bújnak egymáshoz este, s óvatosan szeretkeznek, nehogy megremegjenek a falak, s felriadjon valamelyik gyerek. Persze, ilyenek vagyunk mindahányan, fényezgetjük a mi kicsiny életünket, míg végül megkopik benne minden fény. Kopottak leszünk, ahogyan a nyugdíjasok ruhái, s csak abban reménykedhetünk, hogy valami mégiscsak felvillan a mindenség határain túl. Oroszok Megmaradtak az álom szigetei, de eltűntek a falak, kerítések, szögesdrótok, őrtornyok, eltűntek a határőrök és az őket megtámogató szovjet testvérek, lassan mindenki elfelejtette, milyen egyenruhában jártak és hol. Aztán egyszer csak divatba jöttek az orosz hadsereg relikviái. Árusítják Varsóban, Berlinben, Budapesten, s persze Drezdában. Drezda az oroszok kedvenc városa, alighogy leléptek onnan, turistaként hamarosan visszalopóztak. Drezda az oroszoknak olyan, mint az angoloknak Róma volt a múlt században, vagy a New York-iaknak Párizs (a párizsiaknak meg New York). Ellepik a várost, csak oroszul beszélnek körülöttem, el vannak ragadtatva, nem pusztán a várostól, hanem hogy mindenütt minden ki van írva oroszul is, és az eladók beszélik a nyelvet. Egy férfi előttem Rossia feliratú pulcsiban. Felesleges ez a hivalkodás, messziről látszik, ha valaki orosz. Rikító szoknyák, csillogó flit- teres pólók, sőt elég csak beleszagolni a levegőbe, a valahai Krasznaja Moszkva helyett most korszerű nyugati parfümök és dezodorok sűrű szaga dől belőlük. Formátlanok, kövérek, testileg elhanyagoltak. Mégis vonzódom hozzájuk, talán a nyelv miatt, talán mert ez az egyetlen kultúra, ahol a magyaron kívül még otthonosságom van. Valahol hallom a Vécsernij zvont játsszák tangóharmonikán, megyek a hang után, két katonaruhába öltözött orosz, nem kell félni tőlük, nem harcosok, a ruha már csak jelmez az utcazenéhez. A főtéren a színpadon orosz műsor az orosz turistáknak, a büfések is oroszok, nem kell küzdenem a nyelvvel, szaszíszki sz kapusztoj pazsálujszta. Vajon hitték volna azok a 89-es és korábbi bátrak, akik a rendszer megtöréséért mertek kockáztatni, hogy egykor majd az orosz turisták ellepik a valahai provinciák városait, s ott szórják el seftelésből felhalmozott vagyonukat, s hogy a vendéglátó országok boldogan tárják ki előttük a kapuikat: Igyítye k nam, daragíje rúszkije turísztü! ízléstelenség Az orosz turistákat is az újjáépített vagy szerencsés esetben megőrződött múlt érdekli. A hatalmas barokk épületek, amivel az arisztokrácia telepotyogtatta Európát. Az arisztokrácia csapnivaló ízlése a mai napig meghatározza Európa arcát. Bemész egy kastélyba (Schloss Charlottenburg például), már az épülettől is émelyegsz, hát még belül! A falak teleaggatva giccsfestményekkel, bármerre nézel, mindenfelé taszító iparművészeti termékek: csillárok, kandeláberek, agyondíszített bútorok és edények. Aki arra panaszkodik, hogy a mai gazdagok 61
