Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 12. szám - Kolozsi Orsolya: Pontos, kerek kis világok
Szentkuthy első rádió-előadását - Cs. Szabó László felkérésére - is az angol líráról írta.34 Az angol líra azért izgalmas Szentkuthy számára, mert saját poétikai programját véli felismerni benne: az emberi közelség és a mitikus távolság lélektanilag szinte megmagyarázhatatlan harmonikus egybejátszását, amit Shakespeare művében fedez fel. A realizmus és az álmodozás egymásra hangolódó angolos opalizálásának megértéséhez germán ellenpéldát hoz fel: „A németek számára mindig az egész természet létezik, mint nehézkes mítosz, biológiai végzet; tele van ingoványos bölcselkedéssel és profetikus fúrónál. Az angoloknál éppen ellenkezőleg: gyermeki és kertészkedő viszonyban vannak vele, a természet mint egész nem szerepel, de egy-egy hal, egy-egy furcsa bogyó, egy-egy boldogító sziromszín érdekli őket. A Szentivánéji álom és a Faust ellentéte ez."35 Shakespeare közelhajoló-eltávolodó, öntudatlan harmóniát teremtő poézisével szemben John Done költészetét az élmény és a stílus kötéltánchoz hasonlatos élet-halálharcaként elemzi, majd az angol humanizálásra, a világ emberi közelségbe hozására John Milton, „a nagy puritán és vak látó" Elveszett paradicsomát hozza fel, amelyben „Isten és az ördög, teremtés és megváltás lírai kérdésekké válnak: az egész protestáns hittudomány elhagyja a katedrát és a templomot, hogy Milton legegyénibb, legotthonibb, legcsaládibb magánkérdései legyenek."36 John Keats-et a legköltőibb költőnek nevezi, aki a költészetet egyetlen életlehetőségként élte meg, kiemeli William Blake sajátos angol őrültségét, Coleridge romantikus misztikáját, Shelley lebegő pillangócikázását, hogy végül a következőképpen összegezze az angol líráról 1936-ban megtartott rádióelőadását: „Angliában sohasem volt romantika: csak romantikusok. Angliában sohasem volt halálkultusz: az angol költők meghaltak. "37 Tíz évvel később újra az angol líráról írt rádió-előadást, ugyancsak fölkérésre. A Csoda és játékosság az angol irodalomban című tanulmányt a Magyar Rádió nevében Schöpflin Gyula azzal utasította vissza, hogy a hallgatóközönség még nincsen azon a műveltségi színvonalon, hogy maradéktalanul megértené és elfogadná Szentkuthy véleményezését. A szerző végül 1946 októberében a Szabadegyetemen mondta el a szöveget. A tanulmány további sorsa is érdekes. Tompa Mária 1991-ben Lengyel Balázs kérésére elküldte a szöveget az Újhold-Évkönyv karácsonyi számába, de Lengyel Balázs is visszautasította a közlést. A tanulmány végül a Holmi 1993. áprilisi számában jelent meg. Mi lehetett a kétszeri visszautasítás oka? Csupán találgatva gondolhatunk arra, hogy Szentkuthy nem akadémiai stílusban, hanem a tanulmányait jellemző lezser bolondériá- val, teremtő komolytalansággal fogalmazott, és talán túl sokat foglalkozott a szabadság témakörével. A művészi játékosság kapcsán például, ami előtt értetlenül áll a közönség, azt mondja, hogy: „a szabadság az értelme! Azt formálom a világból, amit akarok, én vagyok az úr a csárdában, nem a fiaskó. Ha én akarom, a jegenyefából perec lesz, és a lábtörlőből arkangyal. Kinek mi köze hozzá? Szabad vagyok, játszani akarok, minden ösztönöm erre hajt." Meglátását Chesterton költészet-definíciójából vezeti le: „Vígan dadogni az emberek és angyalok nyelvén, belepancsolni a félelmetes tudományokba, szemfényvesztőn kóklerkedni piramisokkal és oszlopokkal, úgy rugdosni a mindenség planétáit, mint a labdát: ez az az ősi vakmerőség és fölényes közöny, amelyet az emberi léleknek, akárcsak egy zsonglőrnek a narancshajigálás tudományát, mindörökre meg kell tartania. Ez az a táncoló bolondéria, amit egyébként egészségnek nevezünk. "38 34 35 36 37 38 Az angol líra. Elhangzott 1936. szeptember 23., megjelent: Lyukasára, 1993/1.; Varázskert, 23-29. Varázskert, 18. uo. 19. uo. 29. uo. 49. 98
