Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 12. szám - Kolozsi Orsolya: Pontos, kerek kis világok
fájdalmas, de művészileg használhatatlan nyavalygása [...]. Tipikusan nem neurotikus mű [Az eltűnt idő nyomában], nem a Freud-ipar olcsó nyersanyaga. "13 Proustnál tehát a századvég neuraszténiája kap szigorúan racionális, huszadik századi szerkezeti keretet, Joyce-ot pedig éppen a neurotikus hajlam ösztönzi a barokk végtelenséggel halmozó és monumentális realista kompozícióba: „Joyce a gyáva, megfélemlített, csak bámulni, de cselekedni nem tudó, ügyetlen álmodozó - a benyomások itt túl nagy izgalommal túl mélyre hatolnak, rögzítődnek, 'traumák' lesznek -, a bűntudat, halálfélelem, bujkáló onanizmus, az érzékszervek összehangolatlan túlfogékonysága, nihilista káoszérzés vesz körül egy eldobott villamosjegyet, egy női térdhajlást vagy szenteltvíznyomot a homlokráncban. "14 Szentkuthy ezt igazán belülről érezhette, hiszen ő fordította elsőként magyarra Joyce Ulyssesét. Ismét párhuzamot kell vonnunk a tanulmányok tételei és az irodalmi művek között: a gótikus katedrális-építkezés Szentkuthy egyik folyton visszatérő témája, sőt, szerkesztési elve, abból kiindulva, hogy ha már a világ kaotikus, akkor a művészi megfogalmazása legyen a legszigorúbban racionalista. Szentkuthy számára a fogalmak matematikai pontosságú definiálása az eszmény, így mi más lenne a szerkesztésben, mint a geometria? De nem úgy, miként azt Robbe-Grillet elképzelte (Nouveau Roman? 1967), vagyis, hogy a mérnöki leírásokkal kiküszöbölje az „emberszabású hasonlatokat és metaforákat" (Szentkuthy itt azonnal közbeveti, hogy a geometria ugyanolyan emberszabású, mint a hasonlat), hanem a halmozó barokk mintájára, a szigorú kompozíciós vonalak közét a nyelv lehetőségeivel a legteljesebben élve kitölteni. Hiszen „az Ulysses azért íródott, hogy megmutassa, az ember mindössze egy pár érzelmi, értelmi és nyelvi sémának buta szajkója, vak és egyénieden képzettársító gép. "15 És „Joyce egyik - hogy úgy mondjuk - legtragikusabb pikantériája éppen az, hogy rossz szemű ember csak egy talmi dadaista szóhalmazt lát benne, míg a hozzáértő éppen az egészen rendkívüli műveltségét élvezi: mint az egész kompozíció egyik legdöntőbb hajtóerejét ",16 A kompozíció és a realizmus kérdésköréhez tartozik a nyelv, ami Szentkuthynál jószerével azonos a műveltség fogalmával, mert ő igazából a nyelv minden területét felhasználja műveiben: a tudományos szakzsargont, résztudományi szókészletet, az irodalmi nyelv eszköztárát, a legegyszerűbb analógiákat és többpólusú metaforákat és ezerarcú szinesztéziákat, filozófiai szövegfoszlányokat, a legfrissebb pesti argót - mindet mint a realizmus eszközét. Olvasója számára az is természetesen cseng, hogy a filozófus alkalmazza az argót, az apacs pedig az einsteini lexikát. Világszemléletéből kiolvasható, hogy írói munkájában célul tűzte ki a világ egymástól végletesen távol lévő dolgainak nyelvi közelítését. Az „utcanyelv" - írta a Nagyvilág ankétjára válaszolva (Trágárság és irodalom. 1968) -, „a város dúsgazdag népdala. Ez pedig kell a) realizmushoz és kritikához, b) fantáziához [...] a fantasztikus, színes, vad utcanyelv irodalmi realizmus, kritika, burzsujköpő világnézet. [...] igenis használják az írók az utcanyelvet, mert hasonlat és szókép ez, képzelet és ezer jó metafora, szemtelenül cinikus."17 Ha már a nyelvnél tartunk, emlékeztetnék a bevezetőben tett felvetésemre, hogy írónk esszéit és tanulmányait regényei ismeretében érdemes olvasni. Hozzá kell tennem, az a laza, szorongásmentes beszédmód, amivel tanulmányaiban találkozunk, olykor egyenesen regényszövegként szervesül. A következő bekezdés, amelyben első férjes asszony szeretőjével megesett randevújáról ír, könnyedén odaképzelhető a Fejezet a szerelemről-tői 13 Múzsák testamentuma, 285. 14 i. m. 107. 15 i. m. 109. 16 i. m. 108. 17 i. m. 474. 93
