Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 12. szám - Fekete J. József: Misztérium és humor: A tanulmányíró Szentkuthy Miklós

A kérdés, úgy gondolom, korántsem mondvacsinált, „akadémikus" kérdés. Elég, ha csak a bécsi, „modern" antiszemitizmus, a Karl Lueger nevével fémjelezhető változat, s az e közegben (is) szocializálódott ifjú Adolf Hitler későbbi szerepe közötti, jól érzékelhető összefüggést állítjuk egy pillanatra előtérbe. De maga a kérdés, ha nem is akadémikus, hanem valós, nagyon nehezen megválaszolható. S a leegyszerűsítésre való hajlam, ha valahol, itt különösen félrevezető volna. Nem segítené, hanem torzítaná, sőt kisiklatná a magyarázatot. S az is bizonyos, ez a bécsi modernség nem pusztán gazdag és sokrétű, de több irányba is vezető fejlemény volt. Nem mindig könnyű szétválasztani az eszmét és a téveszmét, a tapasztalat objektív és szubjektív érvényét sem. A modemitás-projekt „mérete" és komplexitása pedig eleve kizárja a szelektív magyarázat autentikusságának lehetőségét. Bizonyos kérdéseket tehát, ideiglenesen, célszerűbb nyitva hagyni, megelégedve pusztán relevanciája tudatosításával.

6.

Egy dolog azért, visszatérve Schiele életművéhez, ma már többé-kevésbé egyértelműnek látszik. Az életmű egyes darabjai bizonyos személyes tapasztalatok vizuális kivetítései, amelyek azonban, éppen ezáltal, mintegy esztétikai megerősítést és igazolást is nyernek. Megszületésükkel egy lehetőség realizálódott. Ezáltal azonban ambivalens helyzet állt elő. Megjelent egy élmény az emberközi térben, s így a magánélmény nyilvánossá vált, leírható és elemezhető lett, a magyarázandó minta szerepébe került - azaz önálló életre kelt. A továbbiakban pedig, egyenes arányban a művész presztízsével, „hatástörténetével", a maga esztétikum által védett alakjában, de abból értelemszerűen rendre ki-kilépve, a legtágabb értelemben vett valóságmeghatározás konstitutív elemeként funkcionál az életmű - s újabb s újabb értelmezés és magyarázat forrása lesz. A negatív tapasztalat, amely a magánemberé volt, de a művész rögzítette meg, beépül egy nagy és komplex folyamatba, abban a formában, ahogy azt a művészi szubjektivitás és teremtőerő tárgyiasította. Azaz a befogadásban a keletkező és elmúló, időleges és parciális élményből tartós (rögzített) mentális reprezentáció lesz, amely alakítja a befogadást s a befogadókat. Olyan reprezentáció, amelynek affirmativ és dekonstruktív kezelése egyaránt lehetséges, de amelyet immár nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert a létezés rangjára emelkedett. S ezzel maga is egy meghatározott irányba tereli az emberi tapasztalat újraértelmezését, megújítását - függetlenül érvényessége körétől és mélységétől.

Annyi bizonyos, Schiele valami lényegeset rögzített meg, s amiről képei „beszélnek", az ma is magyarázatot kíván. Hogy ezt a magyarázatot meg tudjuk-e ma adni maradéktalanul, kérdéses, de ez nem az életmű gyöngesége, hanem - ellenkezőleg - erejének bizonyítéka.

81