Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 12. szám - Fekete J. József: Misztérium és humor: A tanulmányíró Szentkuthy Miklós
még enyhíti. Bizonyos civilizációs szint minden városlakónak kijárt, az ide koncentrálódó többnemzetiségű elitnek pedig számottevő előnyök is jutottak. Kulturális értelemben sajátos, formálódó multikulturalizmus volt ez, az osztrák, a cseh, a magyar elem (a német nyelv közegében) megjelent itt, s - ugyancsak a német nyelv révén - az egész bekapcsolódott a német kultúrába, amely mögött egy egységesülő (de nem egységes), gazdaságilag és katonailag nagyon megerősödő ország, a vilmosi Németország állt. Bécs elég nagy és erős volt ahhoz, hogy a birodalmon belülről és az Európából, mindenekelőtt a németektől érkező nagyon sokféle inspirációt földolgozza, egységes lét- és világmagyarázattá formálja. A császárváros nem egy provincia izolált centruma volt ekkor, hanem egy egységesülő, „modern" világ egyik versenyképes központja, amelyet speciális helyzete sok vonatkozásban kísérleti laboratóriummá tett. Bécs speciális helyzetének, s ebből fakadó, sok mindent megelőlegező és kikísérletező, tanulságos ellentmondásokat produkáló szerepének ma már nagy irodalma van. A történészek is fölfedezték, s a modernségre jellemző ellentmondások és feszültségek egyik, a maga nemében paradigmatikus terepeként mutatják be. A katalógus legfontosabb tanulmánya, Sármány-Parsons Ilona írása (Erósz és Thanatosz városa, Bécs) is erről szól. Ma már széles körű konszenzus van a tekintetben, hogy ez a kitüntetett szerep több körülmény speciális összjátékaként jött létre. Az alap persze az volt, amit Carl E. Schorske fölismerése nyomán Sármány-Parsons Ilona így fogalmaz meg: „a bécsi kultúra aranykora a »liberális ego«, azaz a liberalizmusban és a gazdasági, társadalmi haladásban, fejlődésben hívő, alapvetően szekularizált, optimista polgár válságából sarjadt ki”. (11.) Ennek a megállapításnak két eleme is nagyon fontos, a „liberális ego" és a válság ilyen összekapcsolása sok mindent érthetővé tesz, s eleve meghatározta a történeti mozgás lehetséges irányát. A végeredmény (ha ilyenről egyáltalán lehet beszélni) ugyan meglehetősen komoran alakult (Bécs, ahogy Karl Kraus mondta, „világvége-kísérlet" lett), de ez a kísérlet eszmékben és téveszmékben roppant gazdag volt. Az ellentmondások véletlenszerű összeállása mintegy az egész modernség perspektívájának laboratóriumává tette a várost. A modernség sötét oldala a programmá tett élvezés közegében itt mutatkozott meg abban a tiszta, koncentrált formájában, amelyről a modernség további sorsa is leolvasható lett. Mi tette erre képessé a város kultúráját? - ma már erről is sok minden tudható. Bécs, változó történeti helyzetéből adódó, a városlakók habitusában is jelentkező labilitása, érzékenysége, a tőkeviszony uralkodóvá válása nyomán kialakuló modernizációs nyomás, és - egyáltalán nem utolsósorban - a világ áttekinthetőségének még élő élménye sajátos mentális teret alakított ki. A soknemzetiségű, dinasztikus és bürokratikus eszközökkel összetartott birodalom nemzetiségi feszültségei (amelyeket a csehek státusnövelési ambíciói, a magyarok „rebelliskedései", vagy az alárendelt helyzetű horvát, szerb, román nemzetiségek kiszakadási vágyai állandóan magas szinten tartottak), komoly feszítőerőt jelentettek. Az erőforrásoknak a birodalmi fővárosba, a „császárvárosba" való koncentrálódása azonban elég lehetőséget adott a „megoldási" kísérletekre, egyáltalán a széles körű kísérletezésre. S így egyszerre lehetett jelen a városban a nagy formátumú, komoly fejlesztéseket produkáló, de nagyon veszélyes gondolatalakzatokat is kialakító főpolgármester, Kari Lueger „modern" antiszemitizmusa és a speciális zsidó hagyományban gyökerező, ám az „asszimiláció folyamatának traumáit" is megélő zsidó gazdasági és kulturális szereplők innovatív aktivitása. Az eszme- és a téveszmetermelés pedig nagy intenzitással folyt - a liberalizmus „engedte", a feszültségek pedig mintegy folyamatosan indukálták a kísérletezést. A „mély identitásválság" e kor szereplőiről szólva már-már közhely, de - paradox módon - még ez is ösztönző erővé tudott válni. A nagy nevek listája hosszú, s nagy intellektuális változatosságot mutat. Az 1890 és 1918 közti Bécs szellemi életéről szólva a kitűnőségek sora említhető meg. Ernst Mach, Fritz Mauthner, Sigmund Freud, Arthur 79
