Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 12. szám - Iványosi-Szabó Tibor: A cívis tolerancia: A mezővárosi közösség formálódása Kecskeméten a kora újkor első századaiban
tohonya mahomet alak, váratlanul felpofoz egy török basát, turbánját, álarcát is leveri a balfácánnak, közben a csinos rókalány - bizonyára miatta, féltékenységi rohamában, kezdte ütlegelni a törököt, vézna, szőke fickó, az orra is betörhetett, vérzik -, egy magas, délceg huszárkapitány karján lejt tova, úgy látszik, mégiscsak a lovastiszteket kedveli. A dragonyos döbbenten néz utánuk, legyint, megfordul, kihátrál a csődületből, a bárpulthoz támolyog, kér egy grappát. A török bánatosan néz utána, törülgetve vérző orrát. Egy vámpírhölgy marad mellette, kacéran nyalogatja orráról a vért, azonosulva szerepével, ha vámpír, hát vámpír. Előzékenyen emeli föl a földről a fiú turbánját, álarcát és karonfogva tűnnek el a színes forgatagban. Jön Coppelius mester is, Hoffmann meséiből, kopasz feje akár egy kugligolyó, álarcából hatalmas karvalyorr mered elő, szimatolva néz körbe, bütykös ujjai poliplábak, remegő csápolók. Meg akarja ragadni a bámészkodó Szép Helénát, akifelsikolt és egyenesen a széltolóhoz menekül. A zenekar keringőre vált, ellejtenek a forgatagban. „Én szeretem a japánokat!" - súgja a hölgy és fülét harapdálva hívja egy mellékszobába, hogy közelebbről is megismerkedhessenek, de erre sajnos már nem kerül sor, huzat támad és a nyitott ablakon repíti ki sorra a párokat és a magányos maszkurákat, a sötétben alvó város fölé. Azóta is ott kerengenék a levegőben. Megáll az idő. 22. Pierrot, a zenész Gino Severini festménye Fehér bohóc ül, szembe velünk, fekete álarcban bizonyára szemünk tükrében szemléli magát, ölében gitár, körülötte meghitt tarkára pingált falak. A széltoló, Párizsból való hazatelepedésük előtt, 1925 sugárzó tavaszán látta először a festményt, s érezte Pierrot jelenlétét. Az álarc mögül rászegeződött tengerkék szeme, mintha akart volna tőle valamit. 52
