Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 12. szám - Bogdán László: Vaszilij Bogdanov: A hiúság zsibvására

is tudnád - „a ki barommal közösül, halállal lakoljon", és „a ki szidalmazza az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon", és „a ki megveri az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon". S aki megöli őket, kérdem én? S aki paráználkodik az anyjával, annak kivégzése előtt és után is, kérdem én? Ez utóbbiakkal a hetedik s a nyolcadik parancsolat foglalkozik úgy-ahogy, de megtorlásokat semmit sem ír elő, de gondolom, nyilvánvaló. Engem többször is halállal kell sújtani, de a világi törvényszéknek ehhez semmi köze, a mennyek országának törvényszéke előtt nincs fellebbezés, nem is óhajtanék kegyelmet kérni, ahogy te sem kaphatnál kegyelmet bűneidért, hiszen rád gondolva fogalmazott meg egy passzust az Egek Ura, amikor kimondja, szintén a Mózes II. könyvében, hogy: „a ki isteneknek áldozik, nem csupán az Úrnak, megölettessék". És te nem a mi Urunknak áldozod azt a két egyesztendős bárányt mindennap szüntelen, így szól az írás, hanem embereket áldozol, naponta néha többet is, és idegen isteneknek hódolsz. Ha megmaradtál volna a hitregék világában ügyködő isteneknél, s őket imádtad volna minduntalan, akik tulajdonképpen nem is léteztek soha, a mi Urunk, Istenünk bizonyára ezt megbocsátotta volna neked. Tipikus eset vagy: a pórusaidat kitöltő tartalom - úgy értem, hogy a posványbán virágzó hatalom - kibuggyan a környezetedre is, és megfertőzi körülötted a világot, olyan, mintha a ganéba, amelyet beleszórsz az anyaföldbe, hogy nagyobb termést hozzon, belevegyítenél vagy 50 százaléknyi arzént is.

Nem kaptam Istentől felhatalmazást, hogy közöljem ezt veled, de a halálok halálával fogsz kinyiffanni te is, nekünk törpe lelket adott annak idején az Úr, tudta, hogy mi lesz belőlünk, csodálom, hogy nem ölt meg mindkettőnket sokkal hamarabb, a te időd már most eljött, értékeld jóindulatomat, hogy ezt közlöm is veled. - A fogoly előrelendült, valahogy feltornászta magát a bírói pulpitusra, egy hatalmas pengéjű kést kapott elő a bugyrai közül, amit lánccal összekötözött kezeivel, nehezen ugyan, de sikerült belevágnia a bíró nyakába.

A költő

A konyhaasztalnál ült, ott írta a levelet:

„Aranyom! így nem tudom tovább csinálni, élni így tovább nem érdemes. Napok óta képtelen vagyok elaludni éjszaka, néha látom, hogy figyelsz, olyankor horkolást imitálok, de a nappalaim is egyre elviselhetetlenebbek. El kell fogadnod az elfogadhatatlant, hogy egyszer s mindenkorra elfogyott az életkedvem. Ez már több, mint depresszió, ezt gyógyszerekkel vagy ideggyógyászati rábeszéléssel kezelni nem lehet, ha eljut idáig az ember, hogy feleslegesnek tartja a létezését, el kell dobnia magától az életet. De hogyan csináljam? Nincs fegyverem, leugorni sem szeretnék a nem tudom, hányadik emeletről, felakasztani sem akarom magam, na jó, és akkor hogyan? Fullasszam be magam a fürdőkád vizébe? Vágjam fel az ereimet? Milyen módszerrel lehet még meghalni? Neked mindig vannak jó ötleteid, de ebben az esetben mégsem tehetem meg, hogy tőled kérjek tanácsot. Sosem tagadtad meg, hogy segíts nekem, de most megtagadnád, tudom. Mit tegyek? Mérget is lehetne szerezni, de honnan, hogyan? Vegyek be egy marék altatót? Ha rájössz, kimosatod a gyomromat, és röhögni fog rajtam a

33