Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 12. szám - Bogdán László: Vaszilij Bogdanov: A hiúság zsibvására

állította a mitikus bölcselet vagy a költői játékosság szolgálatába akár a „nyugatos" líra és az avantgárd művészi vívmányait, akár a népies hagyományokat.

(A költő a macskákról)

Weöres Sándorhoz és feleségéhez, Károlyi Árnyhoz engem és feleségemet nem túl szoros, mégis tartalmas barátság kötött. Verseivel már diákkoromban ismeretséget kötöttem, a budapesti piarista gimnáziumban, amelynek padjaiban a máskülönben szörnyűséges Rákosi-korszakot vészeltem át (az ötvenes évek első felében), tanáraink olyan költőkkel, például Sik Sándorral, aki különben a piaristák rendfőnöke volt, Szabó Lőrinccel, Sinka Istvánnal, Mécs Lászlóval, Áprily Lajossal, Dsida Jenővel, Rónay Györggyel és Weöres Sándorral is megismertettek bennünket, akiknek munkásságát az akkori irodalomoktatás meg sem említett. Aztán, valamikor a hatvanas évek közepén, arra is alkalmam adódott, hogy személyesen találkozzam vele és Károlyi Amyval - az eseményre közös barátunk, az ugyancsak kiváló író: Fodor András egyik születésnapján került sor. Ezután több alkalommal is találkoztunk, vendégeskedtünk a rózsadombi villában, amelynek földszinti traktusa valóságos fogadóteremként kapott szerepet, a költő és felesége az emeleti szobákban élt. Nem egyedül, egy fekete macska lakott velük, és Sanyika (mindenki így, ilyen családiasán hívta az ország egyik legnagyobb költőjét) büszkén mutatta be macskáját (pontosabban mutatott be minket macskájának).

Korábban is megfordultak macskák a Weöres-Károlyi házaspár életében. Több macskavers örökítette meg emléküket, így az óvodáskorúak körében igen népszerű Macska-induló: „Kurrogj, kurrogj, kormos macska, / cirregj, cirregj, cirmos macska, / büszkén lejt hat vak bak macska, / sok pettyes láb, száz karmocska, t Jobbra át, balra át, / agyon marjuk a kutyát, / nyauuul", vagy a Mióki című kis vers: „Mióki macska hol marad? / Kinn billeg a kertben a hars alatt. [...] Tán fönn a tejúton lépeget, / talpára csillag-por tapad. / Mióki macska, gyere haza, / megtöltöm tejjel a csuprodat." Ezekben a versekben egyaránt szerepet kapott a minden élőlény iránt megnyilvánuló szeretet és a költői játékosság, ez utóbbira a macskák természetes játékossága ösztönzőleg hatott.

T. S. Eliot, a Nobel-díjas angol-amerikai költő világhírét részben macskákról írott verseinek köszönhette, a nyomukban született Macskák című musicalt évtizedek óta játssza a budapesti Madách Színház. Nos, Weöresnek is van jó néhány hasonló költői műve (csak ezek nyomán nem született színházi előadás, és, fájdalom, az irodalmi Nobel-díj is elmaradt). A macskaversek közé tartozik a Fekete kandúr című költemény is, hadd idézzem itt fel kezdő- és zárósorait, amelyek, akárcsak a nagyhírű angol pályatárs macskaversei, egyszersmind személyes vallomások (panaszok): „Szívem görcs, vérem szilvalé, / közeledem hetven felé. / Macskánk gyógyítja májamat, l ráborul és meleget ad, / vérrel fűtött kis termofor, / karmos talpakkal megtipor." És a zárósorok: „Gombot, csatot bútor alól / s elgurult pénzt előkotor, / mindent vizsgál, zugokba túr, / a kertben, házban ő az úr. / Ha lót-fut élettel tele, I én is száguldoznék vele, / feledném annyi évemet / s hogy vissza-élni nem lehet."

Nos, ezt a fekete kandúrt mi is ismertük, úgy emlékszem, ez volt az a macska, amelyet Weöresék, miután egy akkoriban kapott irodalmi díjnak köszönhetően nyaralni mentek az Adriára, az akkor igen népszerű (és azóta jóformán elfelejtett) irodalomtörténet-íróra, Bata Imrére bíztak, akinek mindenképpen elismerésre méltó érdeme, hogy jóllehet a népi irodalom neveltje és elkötelezett híve volt, hamar megbarátkozott Weöres Sándor költészetével. 1979-ben jelent meg Weöres Sándor közelében című könyve, amely Kenyeres Zoltán néhány esztendővel későbbi Tündérsíp című monográfiája mellett elsőként adott méltó helyet nagy költőnk munkásságának. De most nem erről van szó. Bata Imre tehát egy

25