Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 11. szám - KILENCVEN ÉVE SZÜLETETT KORMOS ISTVÁN - Marjanucz László: A látás valósága versus a valóság láttatása: Lengyel András új könyvéről

Lengyel már-már pszichoanalitikus magyarázata azonban tovább objektiválható a történeti környezet bemutatásával, mert ez utóbbi az a nagy életkeret, amely hat a lelki és a gondolkodásbeli folyamatokra is.

Kosztolányi gondolkodásmódjának, lelki beállítódásának további izgalmas részlete a „Nagy viadal" címet viselő műhelyjegyzet. Ráillik a műfaji besorolás, mert egyszerre hajtja végre a filológiai helyre- állítást és elemzést. Súlyos kérdéseket boncolgat itt a szerző Kosztolányi Új Nemzedékben megjelent vezércikke (Tehetség és fürgeség, 1920. szeptember 18.) kapcsán. A költő itt a magyarság és zsidóság történelmi küzdelméről ír, az elért pozíciók érdemi (a magyar tehetség produktivitása) és mesterkélt (a zsidó szemfülesség reproduktivitása) fundamentumának szembeállítása révén. Lengyel András jelzi, hogy nem egyszerű zsumalizmusról van szó, hanem egy bravúros újságírói teljesítményről, amelynek retorikai-gondolati minőségét Kosztolányi esze és ímitudása szavatolja. De az egész puszta idealizáció és vágykép - állítja Lengyel, a politikát és érdekeket új tengely mentén strukturáló keresztény-nemzeti gondolat terméke, új eszmei ellenhatás, mely az országot katasztrófába és összeomlásba vivő liberalizmust, a tehetetlen polgári demokráciát és a szociáldemokrácia segítségével hatalomba került kommunista diktatúrát nevezte meg modem nyomorúságunk okaiként.

Lengyel bravúros felismerése, hogy a cikk lényegében átértelmező gondolat, Prohászka Ottokár egyik, a zsidóság szellemi fölényéről szóló elszólásának a kimagyarázása. Kosztolányi vezércikke ellenpontok sorozata, a zsidóság szellemi fölényét állító mondat átértelmező, ellenpontozó szellemi akrobatika, melynek végeredménye az eredeti tétel visszájára fordítása: a zsidóság alacsonyabbrendűségének intellektuális levezetése.

A recenzens talán e tanulmány kapcsán érzékelte leginkább a Lengyel Andrást mindenki mástól megkülönböztető sajátosságot: hogy jut el a gondolatok analizálója a szöveg és filológia mikrovilágából az eszmetörténeti általánosításig, az (újság)író textuális lelki rezdülésétől az ország eszmei kontinuitás-láncának szemenkénti fölismeréséig és rekonstruálásáig. „Az Apostol-ügy" című tanulmánya kapcsán ugyanazt az alapproblémát (zsidó, nem zsidó küzdelem) láttatja, más szempontból. Lényegét Kosztolányi a cikkében imigyen ragadta meg: amikor a zsidók nem önmagukat dicsérik, hanem mással dicsértetik magukat, esetünkben egy renegát katolikus pappal. Lengyel a probléma kapcsán ismét aláhúzza Kosztolányi szélsőjobb színezetű írói tehetségét, melyhez Várossy Gyula egyszerűen nem mérhető, de figyelmeztet a magas színvonal kártékony jellegére. Maga az ügy Lengyel számára csak sajtótörténeti apropó a modem médiában a valóságértelmezés monopóliumáért zajló küzdelem újabb bizonyító anyagának a föltárásához. Ez a tanulmány jó példa arra, hogy miként születnek a sajtó világának szereplői között konfliktusok vagy szövetségek, milyen módon kezelik, juttatják kifejezésre az érdeksérelmeket, és miként fogan meg a cselekvést meghatározó gondolat. Például a sértő (Kosztolányi) és a sértett (Várossy Gyula) közötti ügyben Lengyel ténybeli és morális válaszokat keres a békítőként föllépő Móra Ferenc Kosztolányit mentegető magatartására, illetve a bocsánatkérésben „praktikus hazugságot" elkövető költő személyes motívumaira. Móra ugyanis 1918/19-ben az „ők"-höz tartozott, míg a „mi"-hez önbesorolt Kosztolányi támadó cikke saját személyes döntése volt.

A kötet eszmetörténeti egymásra épültsége - egyben a jó szerkesztés példája - mutatkozik meg a Kosztolányi-cikkek tartalmi sorrendjében. Ezeknek az írásoknak tudományos-kutatói összekötő kapcsa Lengyel tanulmányainak valódi tétje: a radikális jobboldal beszédmódjának és érvelési stratégiáinak bemutatása. Csak ezt szerzőnk úgy érzékelteti, hogy világossá lesz: Kosztolányi mindezt tehetségesen, magas nívón gyakorolta, míg az „ébredők" primitíven csinálták ezt. S persze Kosztolányinál a dolgot érzékennyé teszi az, hogy az ő múltja (s jövője) nem volt összhangban ezzel a beszédmóddal.

Tanulmányt olvashatunk egy médiacsatáról (Az úgynevezett ál-Az Est), amely a régi liberális lap (Az Est) címével megjelent pszeudó-Az Est működését és kettejük közötti küzdelmét írja le. A tanulmányt az teszi újszerűvé, hogy elsősorban nem a hagyományos politikai (jobb-bal) szembenállást artikulálja, hanem a gondolatfogyasztó piac szempontjából láttatja a „harci" eseményeket. Kedvező jogi környezet ide - az Ébredő Magyarok politikai támogatása oda - a lopott néven megjelenő ál- Az Est - mai kifejezéssel élve - labdába nem rúghatott az igazival szemben. Utóbbi kommunikációs fölénye, kulturális beágyazottsága oly mértékű volt, hogy az alkalmi lap maximum a politikai röplap műfajába sorolható be. Érdekes Lengyel történeti értékelése a médiacsatáról. Az Est beállításában ez egy hamis vádakra épülő, a lap anyagi és erkölcsi megrendítését célzó, a hírlapi piacot bűnös eszközökkel újra osztani akaró igyekezetnek tűnt. Lengyel viszont a dühöt kiváltó indítékok nyomába eredt, és azokat - részben - Az Est bűneit kereső szándékban lelte meg. Azaz, az álújság számba vette Az Est által elkövetett bűnöket, amelyeket a forradalompártolásban és a régi Magyarország bukását a saját hibáinkra visszavezető látásmódban fedezett föl.

127