Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 11. szám - KILENCVEN ÉVE SZÜLETETT KORMOS ISTVÁN - Marjanucz László: A látás valósága versus a valóság láttatása: Lengyel András új könyvéről
Marjanucz László A látás valósága versus a valóság láttatása Lengyel András új könyvéről Lengyel Andrásnak ez már a második könyve (A mindennapok szemüvegkészítői. Sajtótörténeti tanulmányok, Nap Kiadó 2013.), amely az újságírás történetéről szól. Korábbi munkája (Közkatonái a tolinak...) a szegedi sajtótörténet első jelentős összefoglalása volt, míg mostani kötete 12 különböző esettanulmányt, esszét tartalmaz, amelyeket azonban összefűz a médiahatás konkrét tényeinek a vizsgálata, a szerzőnek az a szemlélete, hogy az (újság)írói produkció érvényét nem a jelen beállítódására is ható „szemüvegen", hanem a tények objektiváló hatását átengedő prizmán keresztül vizsgálja. Lengyel András munkája kettős jellegű: történeti elemzés és filozófiai általánosítás. Előbbi konkrét anyagföltáró kutatói munkáját takarja, utóbbi az „értelmezett valóság" érdekmeghatározottságát, illetve mentális következményeit mutatja be. A Lengyel esettanulmányait magába foglaló kötet rendező elve, hogy a kor „szemüvegkészítőinek", valóságláttató íróinak-újságíróinak politizáló vagy politikai hatású cikkeit elemzi. Ezt teszi a „A vezércikkíró Cholnoky Viktor" esetében is. Cholnoky személye a szélesebb közvélemény előtt alig ismert. Az irodalmat művelő szakemberek részéről ma fokozatos érdeklődés figyelhető meg személye iránt, de Lengyel ez irányú „érdeklődése" nem kanonizációs (szakmai rehabilitáció) indítékokból fakad, hanem az életút és teljesítménye mélyreható föltárásának szándékából. Filozófiai elve - és nemcsak itt, hanem a kötetben olvasható többi tanulmánya esetében is - „az igaz: az egész". Terjedelmi és tartalmi okokból természetesen ő sem tud maradéktalanul eleget tenni számszerűen e követelménynek, vagyis ő sem vállalkozhatott az összes írás analizálására, ezért egy általa „szövegkorpusznak" nevezett, A Nap című bulvárlapban 1905-1907 között megjelent cikk-együttest (21 vezércikk) vesz górcső alá. Az időpont Magyarországon egy történelmi krízishelyzetet fog át: az óliberális 67-es közjogi politizálás bukását. Ennek a progresszív és a nemzeti elvek bonyolult kölcsönhatására épülő korszaknak az igényes és érvényes bemutatására átfogó eszmetörténeti képpel és filozófiai tájékozottsággal kell rendelkezni. Lengyel András bírja ezeket az adottságokat, ezért sikerült neki Cholnoky látásmódjának rugóit a filológiai rekonstrukció módszerével érzékelhetővé tenni. Ezzel rámutattunk arra, hogy Lengyel nem történeti helyzetértékelést ad, hanem pusztán gondolád oknyomozás vezeti. Cholnoky Tisza (István)-ábrázolását nem a történettudomány eredményeivel szembesíti, hanem a szembenállás, a vitriolos hangnem belső mentális összetevőit kutatja. Nem könnyű feladat egy olyan írói látásmód kapcsán, amely Tiszát „sötétnek", „erőszakosnak", Jászit és a polgári radikálisokat „szabadságzúzóknak" tartja. Cholnoky kritikai villámai egyedül Vázsonyi Vilmosra nem sújtanak le - Lengyel szerint - a személyes motiváció okán. Cholnoky rokonszenvezett Vázsonyi Vilmossal, s ez a személyes viszony vezette tollát, mikor róla írt. A rokonszenv alapja Vázsonyi társadalmi alapállása (a kisemberek melletti kiállása) mellett agitátortehetségének a tisztelete. Lengyel finom észrevételei az agitáció „új igazságot" hordó szerepéről filológiai megközelítéséből fakad, jóllehet - és ez a recenzens véleménye - az agitáció elsősorban módszer, amivel jó és rossz tartalmak is „közértékké" tehetők. A kérdés persze mindig az: mikor mi a jó és a rossz? Lengyel szerint Cholnoky az „agitátorban" (a meggyőzés eszközével dolgozó közéleti emberben) jó érzékkel fedezte föl a modem kor demokratikus politikustípusát. Nem vitatva a korban újszerűséggel ható módszert (agitáció) demokratikusnak látó fölfogás jogosságát, megjegyezzük: pár évvel később ennek jegyében túszokat ejtettek, később pedig meghatározott embercsoportokat kirekesztettek. 124