Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 11. szám - KILENCVEN ÉVE SZÜLETETT KORMOS ISTVÁN - Bakonyi István: Puerto Rico-i írónk: Ferdinandy György: Mélyebbre

a szerelem. A „szoknyapecér" főhős kalandos élete tárul elénk, kendőzetlen őszinteséggel, kitárulkozással, a legrejtettebb titkok kimondásával. S a kétely megfogalmazásával: „Néha elfog a kétség. Szép-e így, lemeztelenítve a durva igazság?"

A Hazatérés pedig a kívülálló, a sehova se tartozó embernek a mégiscsak bekövetkező nagy változását állítja a középpontba. Oda tér meg, ahol szeretné befejezni az életét. Másutt erotikus részletekben sincs hiány, akkor is, ha egyébként autókról van szó. Az Autótemetőt kalandos történetmesélés jellemzi, bár mélyebb jellemrajz nélkül. A leghitelesebb portré magáé az írás főhőséé. És újra itt a melankolikus befejezés: „Mennyi autó! Hogy most, életem végén melyiket választanám? A Topollinót? A Volkit? Simeont? Későre jár, már nem választhatok."

Egy-egy kiszólás is árulkodik e novellisztika sajátosságáról: „Ezek itt csak amolyan széljegyzetek" - írja Az ismeretlen katonában. És őszintén szembenéz önmaga mulasztásaival, az emberi gyarlóság bizonyítékaival. Itt is, és az Emlékszilánkok című, bevallottan dokumentatív jellegű fejezet írásaiban is. Ezeknek a jegyzeteknek fő tárgya az irodalom és élete, középpontban egy könyvhéttel, illetve az ahhoz kapcsolódó eseményekkel, könyvekkel. „Ez az öt nap évről évre a legszebb időszak fogyó életemben. Itt találkozom három évtizedes száműzetésem társaival. Aki még él közülünk, ezekben a napokban ma is, a világ végéről is hazalátogat" - vallja. De van itt esszébe hajló elmélkedés a könyv hasznáról, vagy éppen „a nagyvilágban jó magyarnak lenni" - féle, 1956-ban gyökerező lélekállapotról.

Itt-ott találkozunk a napló és a jegyzet műfajától egyáltalán nem idegen, szubjektív ítélkezéssel is, pl. Márai Sándorról vagy Kodolányi Jánosról. Ezek a megjegyzések persze vitára adhatnak alkalmat, s nem is mindig igazságosak. Másutt arról szól, hogy nem tartozik egyik szekértáborhoz sem, őrizvén szellemi függetlenségét. Teszi ezt egy olyan korban, amikor ez a függetlenség szinte lehetetlen... Érdeklődése igencsak szélesnek mondható. Nem hagyja figyelmen kívül a 2012-es londoni olimpia eseményeit sem, megemlékezik pl. Szilágyi Áron kardvívó győzelméről. A trópusokról hazatért magyar, és magyarságát mindvégig hűen őrző író gondolatai ezek. Déry Tibor hajdani „hordalékainak" szellemi rokonai az itt olvasható írásai.

Aztán tágulnak a körök. A szubjektivitás tovább fokozódik, akkor például Wass Albert és Márai Sándor kultuszát és népszerűségét vizsgálja. Az eredmény: számára kevésbé érthető az ilyesfajta jelenség. Eszünkbe juthat ezzel kapcsolatban a Ferdinandy által „Orpheusz Úrnak" nevezett Deák László hasonló hangvételű, bár a nyolcvanas éveket leltárba vevő, nemrég kiadott Naplójának hangvétele is. S a kötet különösen fontos értékei közé tartozik, hogy számba veszi a nyugati emigráció sokáig elhallgattatott íróit és költőit is. Hitelesek ezek a részletek, már csak azért is, mert írónk alaposan ismeri ezt a világot.

A dolgokat ki kell mondani - üzeni olvasóinak a Mélyebbre szerzője. S ebben aligha lehet vitánk vele.

(Magyar Napló, 2013)

118