Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 11. szám - KILENCVEN ÉVE SZÜLETETT KORMOS ISTVÁN - Szuromi Pál: Eleven heraldikák

a játékos, kentaur teremtmények és a hajós, repülős motívumok felbukkanásáról. Szóval: az aktuális térbeli, időbeli élményrétegek szuverén kivetítéséről. Ami annyit tesz: az alkotó jelképes heraldikai példatára csak látszólag nyugodt, statikus természetű. Itt sokkal inkább a folytonos nekilendülések és remények, a folytonos alászállások és energikus metamorfózisok övezik az állhatatosnak tűnő életfákat.

Mintha a művész sehogyan sem akarna lemondani a jóravalóbb, mozgékonyabb harmóniákról.

De minek is tenné ezt? Látja ugyan, hogy az eleven lények táborában az agresszivitás, a bujaság, a korlátoltság törvénye uralkodik. Másfelől viszont bölcsen észreveszi: mennyi szívderítő, ironikus kedvesség, okosság járja át földi pályafutásunkat. Nála a leveles, növényi indázatokban is nyilvánvaló helye van a biblikus, korpuszos sugallatoknak, miként az állati jellegű együttállások és elkülönülések is lelki, emberi vonások megtestesítői. Majd az sem mellékes: Roskó Gábor rendkívül komolyan veszi Max Ernst korszakos intelmeit. Aki olyasmit mondott: az igazi érzékenység akkor születik, amikor a festő felfedezi, hogy a fa örvényei és a víz kérgei testvérek, a kövek és a saját arca ikerképek. Ekkor összehúzódik lassan a világ, a művész pedig látja, hogy a látszat esői mögött feltomyosulnak a nagy és lényeges jelek, melyek egyszerre jelentik a személy és a világegyetem igazságát. Nagy, lényeges jelek? Aki az alkotó gyengéd, könnyed, biztonságos rajzain felfedezi az íves levelek, a fák, a halmotívumok, a szívalakzatok és szemformák közötti formai analógiákat, az máris közelebb jutott az előbbi igazsághoz. Mármint a mikro- és makrovilág varázslatos egységéhez.

Különben akad itt egyéb átfogó érdekesség is. Nem nehéz észrevennünk, hogy a közismert alkotó a hajdani kódexrajzolók szikár türelmével rója tévedhetetlennek tűnő vonal- hálózatait. Neki az olcsó, gesztikus, szépelgő magatartás kimondottan idegen. Inkább a legpuritánabb, tengelybiztos komponálásra bízza művei tartalmi, szerkezeti kibomlását. Innen aztán nemritkán a páros, duális és iránydinamikus figurafelfogásig halad, mintha számára a vitális elevenség perdöntő jelentőségű lenne. Persze elevenség ide, éltető mozgékonyság oda: e rajzi látomásokból a létszerű nyugalom és szintetizmus sem hiányzik. Ami egyrészt a szöveges betétek kiaknázása, az a másik térfélen már a képszerkezetek triászos, háromszögletű tagolásához kötődik. Más szóval: a biztonságosabb, statikusabb hatáselemekhez. Kissé olyan ez, akárha Roskó Gábor legújabb, eredeti rajzsorozata valami szimbiózist keresne a lételméleti és ismeretelméleti megfontolások között.

89