Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 11. szám - Mózes Huba: Elfut, búvik a kedv: Dsida Jenő elveszettnek hitt színpadi mesejátéka
KIRÁLY Figyelmed mindjárt csodálatra válhat. Csend volt az erdőn. Sem gonosz vadállat nem tört reánk, sem gyilkoló zsivány. Az erdőn túl hatalmas ingovány terült elénk. S amint csahos kopóink előretörtek, látom, hogy a tó ring, iszapos színét alulról kavarja valami szörnyeteg rút, hosszú karja, rőfnyi köröm volt valamennyi ujján - Akkor e csúf mancs hirtelen kinyúlván és maga körül vad örvényt sodorva, kopóimat magához rántja sorra, aztán amint jött - egy fél pillanat -, mélybe tűnik az ingovány alatt. „Rajta - kiáltok -, fel munkára, rajta, vizet merítsen csákó, bögre, csajka és valahány tenyér!" Komolyra vettük a nagy munkát s másnap reggelre végre az ingoványt fenékig merítettük. Amit ott láttunk, esküszöm az égre, nem volt gyerekdolog. Nagy rengeteg lerágott csont közt rusnya szörnyeteg gunnyasztott lent a mocsár fenekén, vigyorgó-rondán, szőrös-feketén, testének számtalan volt sebe, karca s mint a majomnak, olyan volt az arca. Ő volt az, aki később annyi tenger bút hozott szívemnek, a Vadember. UDVARI BOLOND (Izgatottan felugrik és a színen nyitva álló üres ketrecre mutat) Ki e ketrecnek lett gonosz lakója? Már kezdem érteni! Jaj, Isten óvja derék királyfink életét, ha még... (Zavartan elhallgat) KIRÁLY (Fejét lehajtva, tragikusan) Ha a vadember meg nem ölte rég... (Rövid szünet után) Vitézeim akkor dühödt bírókra keltek vele, nagy vastag vaslapokra kötözték, két kezét gúzsba csavarták, dróthálóból szőtt öblös zsákba varrták és úgy cipelték váram udvarára, várudvaromnak rácsos ketrecébe, melynek acélból hármas volt a zára és fegyver állott őrt a tetejébe. A hármas záron nehéz vasiakat, hármas kulcsát, melyből a baj fakadt, királyi hitvesem ágyába tette, 61
