Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 11. szám - Staar Gyula: Simonyi Károly veszít

BME Villamosmérnöki Kar Dékáni Hivatala lássa Simonyi prof Budapest, 1971. 4. 5. B ad. Vi 1353/2/1971 DH Marx György egy. tan. egyszeri, egy előadásra való meghívásának kérdése Dr. Barta István tszv. egy. tanár az MTA lev. tagja, BME Vezetéknélküli Híradástechnika Tanszék Professzor úr fenti tárgyú, március 10-i megkeresésére március 15-én válaszoltam. E levelem intézése folyamán úgy látom, hogy Simonyi, Gombás és Kovács professzo­rok felvették egymással a kapcsolatot, melynek következményeként a mellékelt levelet kaptam Gombás és Kovács professzoroktól. A levél elvi és gyakorlati kérdéseket taglal, melyekkel teljesen egyetértek. Professzor úr kérelme ugyanis nemcsak gyakorlatilag, hanem elvileg is vet fel problé­mákat. A Budapesti Műszaki Egyetemen az oktatás alapvető rendszere az, hogy egy-egy tárgyat egy professzor, vagy docens ad elő végig a félév folyamán. A dolog természetéből adódik, hogy vannak részek, melyek az előadóhoz közelebb állnak, míg vannak olyanok, amelyek távolabb állnak, de az egy előadó biztosítja az egységes felfogást, szemléletet az előadás során. Természetesen elképzelhető olyan oktatás is, ahol specialisták adnak elő, hiszen mindig található olyan szűk területre specializált szakember, aki egy-egy témáról több részletet tud mondani, mint esetleg egy egyetemen dolgozó professzor. Ez az előadá­si mód azonban sem a mi egyetemünkön, sem - tudomásom szerint - más egyetemeken sem honosodott meg a rendes előadási kereteken belül. Ezért számomra, mint dékán szá­mára, ez ilyen gyakorlati részletkérdésnek látszó engedély megadása egy oktatási rend­szer és elv feladásának veszélyét jelenti, amely precedenst teremt. Ha ui. már van olyan precedens, hogy valaki egy előadást tartott, akkor miért ne lehetne két-három specialistát hívni, egy másik tárgy keretében is alkalmazni ezt a módszert. Elképzelhető, hogy bizonyos határon belül egy ilyen módszer helyes lehet. Akkor azon­ban mindenesetre a kérdés elvi tisztázása szükséges, amely azt igényli, hogy egy ilyen jel­legű javaslatot kellene kidolgozni azoknak, akik egy ilyen oktatást jobbnak tartanak, hogy az alkalmazásnak - legalábbis ilyen elvi - nehézségei ne legyenek a jövőben. Én a magam részéről személy szerint helyesebbnek tartom elvileg és gyakorlatilag azt a megoldást, melyet Gombás és Kovács professzorok javasolnak. Jómagam a március 10-i levelet nem értettem félre, és így a március 15-én írott levelem érvényben marad, s az abban foglaltak végrehajtását kérem. Ez azt jelenti, hogy ameny- nyiben a fentiek ellenére fenntartják igényüket egy ilyen előadás megtartása tekintetében, úgy kérem határozottan tisztázni, hogy ezt az egy előadást Kovács professzor megtartja-e. Kérem a Fizika, ill. Atomfizika anyagba a kívánt részeket beépíteni, hogy külsők bevo­nására a jövőben ne legyen szükség, és amennyiben Professzor úr megállapítja, hogy márc. 15-i levelem 3. pontjának feltételei bekövetkeztek, úgy ennek megfelelően járhat el. Határozottan rá kívánok azonban mutatni arra, hogy ez elvi oktatási szempontból kül­sőknek egyes órákra történő meghívása tekintetében precedenst nem jelenthet, és én ezt precedensnek tekinteni nem fogom. Amennyiben viszont Professzor úr egy ilyen jellegű oktatást helyesnek és szükségesnek tart, úgy kérem, hogy erre vonatkozóan egy általános javaslatot nyújtson be, melynek elfogadása esetén az ilyen igények előtt az elvi lehetőségek megnyílnak. Dr. Geszti P. Ottó dékán 52

Next

/
Thumbnails
Contents