Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 10. szám - A virágos művésznő: Geszler Mária Garzuly arcképe
- Mivel készültetek erre? Mi volt a koncepció?- Most is az volt a tervem, mint anno, amikor apám 85. születésnapja apropóján a Bartók Rádió egy ünnepi hangversenyt adott. Zeneművész kollégáimmal együtt, a Magyar Rádió Márványtermében, szeptember 12-én egy születésnapi hangversennyel tisztelegtünk emléke előtt. Természetesen ehhez olyan emberek kellettek, akik egyrészt mellettem állnak, és biztosítanak a támogatásukról, másrészt kiváló művészek. Ilyen például Rohmann Imre zongoraművész, aki a be nem mutatott Prelúdium és fúgáiból készített összeállítást, azonkívül az axonometrikus etűdöket zongoraművésznő feleségével prezentálta. Végül zeneművész lányommal együtt cselló-, zongora- és fuvolaetűdöket mutattunk be.- Azt írtad valahol édesapádról, hogy fel nem fedezett volt, hogy nem kapott elég figyelmet a tehetsége. Ez miért lehetett?- Nem egészen ez a jó megfogalmazás, mert ő csodagyerek volt, ifjú zeneszerzőként Liszt Ferenc- és Ferenc József-díjas művész. A Székesfővárosi felsőbb zeneiskolában tanított (Konzervatórium) a háború előtt, számos ma élő zeneművész az ő növendéke volt. Ami miatt jogos a kérdésed, az a tény, hogy 1945 után, pontosabban a '48-as „változás éve" után édesapámat kitették az állásából, mert abban az időben pártutasításra működött a művészeti élet is, és sokszor nem mindenki számára teljesíthető feladatokat írtak ki. Április 4-re vagy május 1-jére mozgalmi nótákat, indulókat kellett komponálni, vagy Rákosi pajtás születésnapjára ódát vagy köszöntőt írni. A Magyar Zeneművészek Szövetsége hivatalosan kiküldte a szövetség tagjainak, hogy éppen mi az aktuális feladat. Két zeneszerző állt ellen a kérésnek; Lajtha László és Apánk. Ennek lettek bizonyos következményei, mint az, hogy nem játszották apám műveit, hiába küldte be a Magyar Rádióba, elhallgattatták. így értem a tehetsége figyelmen kívül hagyását.- Úgy tűnik nekem, hogy nagyon fontos szerepet játszott az életedben az apa. Apás lány voltál?- Nem voltam extrém módon apás, hiszen négyen vagyunk lánytestvérek, és édesapám hat-hét nővel élt - rajtunk kívül szüleivel, feleségével és Ilonka nagymamánkkal - egy háztartásban. Ennélfogva természetes, hogy a személye domináns szerepet kapott, mert ő volt az egyetlen férfi és a pénzkereső. Nagy nyomorgás volt abban az időszakban, nehéz életünk volt.- Édesanyád milyen volt?- O egy gyönyörű szláv szépség volt - anyai ágon Kárpátaljáról származunk, méghozzá Ungvárról -, Timkó Máriának hívták, édesapja dr. Timkó Imre, aki a két világháború között a földtani intézet igazgatója volt, geológus, és a bakui olajmezőket kutatta, illetve tárta fel még a cári időkben. Anyám öccse görög katolikus püspök, keleti egyháztörténész, szintén dr. Timkó Imre. Csodás ember volt, és hivatása által egy teljesen más kultúrával ismertetett meg engem.- Nagyszüleidre hogyan emlékszel vissza? Kötődnek hozzájuk olyan igazi, önfeledt gyerekkori emlékek, amik minden gyereknek általában?- Igen, ez a korszak nagyon meghatározta a gyerekkori élményeket, amelyeket természetesen a boldogság köde ragyog be, de családom felnőtt oldaláról nézve mégis szorongató időszak volt. Hatan laktunk egy szobában, és kitelepítési végzés felhőzte be életünket, a sok megaláztatás és nyomorúság miatt az én nagyszüleim boldogtalanok 104
