Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 10. szám - Kántor Lajos: F – elszámolás

nak, mert a világból csak a pillanatot lehet megközelítő tökéletességgel leképezni. Nemrég olvastam egy tanulmányt az idő filozófiai fogalmáról, ami összegezi az újabb erre vonatkozó tudományos feltételezéseket. Ez a cikk is taglalja, hogy a momentum mint olyan nem létezik. S talán itt lehetne az irodalmi ábrázolásban nagyot, újat alkotni, ha sikerülne azt a momentumot úgy megragadni, hogy abban sűrűsödjön minden, ami a múltból, jövőből meghatározza a momentumot. Ezért érzem nagyon közel magamhoz az egyperceseket, ötperceseket vagy az esszéket. Itt tisztáznom kéne, mi a momentum számomra. Egyelőre csak annyi, hogy az ember által érzékelhető legparányibb időintervallum.

23.

Önkínzás - ha kell, ha nem kell. S hiába ámítgatom magam, hogy igenis értékeim, értékeink vannak, amiért tartanod kell magad, hogy bár hiábavalónak látszik pillanatnyilag minden lépésed, csak van valami, amiért érdemes. Már-már hiábavalónak látom, hogy győzködjek embereket, hogy nem, mi igazán nem vagyunk szerencsétlenek. Valami mindig sántít. Valami mindig lehúz a mocsokba. S akkor megmártózom belülről-kívülről a lelki üdvömért vagy tudj'isten miért. Valami mindig rettenetes paradoxonként lóg bele abba, ami van.

Mondd már, hogy elég volt! Ordíts rám, kérlek, hogy nem így van! Érezzem, hogy nem igaz, amit mondok, nincs jól, ahogy csinálom. De egyébként miért ne sírhatnék, ha egyszer nagyon fáj valami? Miért ne dühönghetnék, ha ezt hívják elő belőlem? Mikor lesz már egyszer vége az egész bulinak? Mindent belénk fojtanak, még a nevetést is. Még azt sem teheted, hogy szembeköpd azt, ami neked nem tetszik. Miért nem lehet valamit már csinálni?

Ülök a fotelben, s nyugtatgatom magam. Végzem tovább, amit eddig is csináltam. Hajnalosan kelek, előkészítem a holnapi leckéimet, meghallgatom a reggeli híreket, délelőtt a kollégáim nyavalygásait, aztán, ha lehet, kimegyek teniszezni, este megfürdöm, mert van meleg vizem, de előbb még népnevelői kötelességeimnek eleget téve elmegyek az irodalmi körre, vitába szállók a kézimunkázó asszonyokkal, s próbálom meggyőzni művészbarátaimat a művészet hasznáról; előkészítem a kéthetes ünnepi műsort a népi egyetem keretein belül... Nagy megelégedéssel nyugtázom fürdés közben, hogy elvégeztem a napi teendőimet becsülettel, sőt a diákjaimnak kitűnő filozófiaórát tartottam, bedobván közéjük a mézesmadzagot, amit szopogathatnak, hogy vajon mi a nagyobb bűn: aktívan részt vállalni egy adott rosszul működő rendszer felborításában, vagy passzívan hagyni, hogy a rendszer működjön a maga rossz menetében. Nahát, hogy mennyi minden történt! S tisztába öltözöm, megvolt a katarzisélményem is, leülök az asztal mellé, s a görög mítoszok szimbólumrendszerét boncolgatom éji egy óráig... majd gyönyörű álmaim lesznek. Francot! Már három napja, hogy félóránként megébredek, mert szörnyű valóságosan érzékelem álmaimat, vagy felébredek a saját hangomra, mert ordítok. Vajon miért? Állítom, nem vagyok tébolyult, s elég jól bírom a strapát. Tudja, uram, gyönyörű ez a valóság! Tele van megvalósult álmokkal!

32