Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 9. szám - BAHGET ISKANDER HETVENÉVES - Monostori Imre: Kovács Imre, Szekfű Gyula és a Magyar Szemle

Kovács Imre utaztatott a budai villába Gyomáról.) Arról is beszámol, hogy egyszer együtt mentek Szekfűvel Keresztes-Fischer belügyminiszterhez lefogott kommunisták kiszabadítása érdekében (Beszélgetések. 81-85.). Tehát világos, hogy szociálisan érzékeny, humánus érzésű és gondolkodású embert látott Szekfűben, aki az ő számára megbízható, érzékeny, őszinte, figyelmes, korrekt vezető értelmiségi volt. Teleki Pálról hasonlóan gondolkodott. Teleki volt az a hivatalos vezető ember, aki a dél-baranyai Kemse községről szociográfiát író cserkészcsapatnak - melynek Kovács Imre is tagja volt, és a demográfiai vizsgálatot készítette - kérésére előszót írt az 1936-ban megjelent kötethez. Persze ő volt az is, aki később, 1938 végén mint az Imrédy-kormány néhány hónapig kultuszminisztere először engedélyezte, majd bezáratta a Táj- és Népkutató Központ szociálisan élesen vádoló hangú kiállítását a Károlyi-palotában. (Ez a történet és Kovács Imre alakja is felvillan - Magyary Zoltán professzorral - Bereményi Géza A tanítványok című filmjében.)

Tehát Szekfű megnyitotta a Magyar Szemlét Kovács Imre (és sok más reformszellemű fiatal) előtt. Már rögtön az elején nehézségek támadtak a gazdasági cselédek kereseti és megélhetési viszonyairól szóló tanulmánya körül (Kornfeld Móric ellenezte a közlést), de Szekfű a sarkára állt és - igaz, egyévi huzavona után - közölte. Kovács szerint Szekfű bátor ember volt, ezért is szerette s becsülte. Szekfű számára pedig amiatt is fontos volt Kovács Imre szerepeltetése a folyóiratban (személyesen hívta meg magához, utánatelefonálva a Hársfa utcai diákok házába), mivel (politikai) publicisztikai programjának (és részben történetírásának is) egyik fő témája - és ezt Kovács világosan és helyesen látta - a magyar vidék, a parasztság helyzete, a birtokviszonyok és az ezekhez kapcsolódó kérdések voltak. (Vö. A magyar nagybirtok történeti szerepéről. Magyar Szemle, 1928. ápr.; Három nemzedék és ami utána következik. 417-427., előszó Matolcsy Mátyás Az új földreform munkaterve című könyvéhez 1935-ben, hozzászólása a Korunk Szava telepítési ankétjához, 1936. máj. 1. stb., például a Magyar történet vonatkozó fejezetei.)

Kovács Imre első írása a Magyar Szemlében 22 éves korában, 1935 januárjában, az utolsó 1944 márciusában, a Szemle (a német megszállás miatti) utolsó számában látott napvilágot. Összesen 18 tanulmány, illetve cikk. Évente nagyjából kettő, folyamatosan és rendszeresen. Látnivalóan mindvégig jól működő volt a kapcsolat közte és a folyóirat szerkesztői között. (Pedig történt drámai közjáték, mégpedig Kovács 1937 őszén lezajlott bírósági tárgyalása és elítélése a fő művének számító A néma forradalom miatt.)

Első megjelent cikke a Falumunka a Pro Christo Diákok Házában címet viselte, s benne rokonszenves, vonzó stílusban számol be kis egyetemista szakmai diákkörének szorgalmas, céltudatos, szakszerű és érdekes kutatómunkájáról, kitekintéssel az országban hasonló célú más ifjúsági mozgalmakban, körökben zajló tevékenységre. (Gyakorló kísérleti terepük a közeli Fót község volt, s Kovácsék falugondozásnak nevezték munkálkodásukat.) Mellbe vágóan kemény, részletes és szakszerű a következő tanulmány (nem véletlenül hevert egy évet a szerkesztőségben, s véleményezték lektorok) ugyanez év novemberében: A gazdasági cselédek kereseti és megélhetési viszonyai. Itt már teljes fegyverzetében lép elő a szerző: a jeles szociográfus. Részletes statisztikák, cáfolhatatlan pőreségeikkel, láttató realizmussal. Tudományos alapon, szociológiai és egyéb mérésekkel. Csak egy-két sort idézünk ízelítőül: „Ha nem tudnak hizlalni, akkor egész éven át nem esznek sertéshúst, és az év nagy részében zsír nélkül főznek. Ilyenkor nagyon szegényes és elégtelen a táplálkozásuk. A lisztet egyszerűen megpörkölik, vízzel feleresztik, babot vagy krumplit főznek bele; ez bő lével leves, besűrítve pedig az úgynevezett sűrűbab vagy sűrű krumpli, amely mezőgazdasági munkásaink legfontosabb tápláléka." A zárókövetkeztetés sem kevésbé jól irányzott: ez a népréteg „az ország lakosságának tekintélyes részét teszi ki. Velük számolni kell egy új magyar élet alapjainak a lerakásánál, és ha magyar sorsközösségről beszélünk, akkor gondoljunk az ő sorsukra is."

114