Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 9. szám - BAHGET ISKANDER HETVENÉVES - Pomogáts Béla: Magyarország megszállása: Kovács Imre könyve és ennek tanulságai
vezetőiről: Hitlerről, Veesenmayerről, Sztálinról és Molotovról tesz. Ismerte őket, sokat személyes tapasztalatokból, de akivel nem találkozott, azokról is hiteles és eredeti véleménye van. Visszatekintése nem nélkülözi a szépirodalmi, mondhatnám, regényírói készségeket sem, alkalomadtán vitriolos iróniával mutatja be az általa megörökített történelmi események szereplőit. Csupán egyetlen mozzanatra hívnám fel a figyelmet, a könyv egy helyén Ujszászy Istvánnak, a Horthy-rendszer kémelhárító főnökének és Rajk Lászlónak, az illegális kommunista párt vezetőjének a találkozását idézi fel, ez a megbeszélés a német hadsereggel történő szembefordulás stratégiáját volt hivatva kidolgozni. Ennek során a következők olvashatók: „Már csak egymásnak beszéltek. Beszéltek és ittak. Hagytam őket. A kandallóhoz ültem: én is ittam. Azok monoton, halk hangon a dialektikus materializmus törvényeinek szigorú alkalmazásával végig tárgyalták a magyar történelmet a honalapító Szent István királytól, az »ország-gyarapító« Horthy Miklósig. Az ezer év nagy idő, a beszélgetés is hosszú volt, olyan hosszú, hogy ők is, én is az üveg fenekére értünk. Az italtól megszelídültek, megenyhültek, a Hadik-laktanyát szükséges rossznak minősítették, az államhatalom mindenhatóságát kölcsönösen elismerték. Az utolsó poharat egymásra ürítették:- László!- István! Féltem, hogy összeölelkeznek, de az egyiket úri magyar gőgje, a másikat kommunista öntudata visszatartotta az illumináltságukban is lealacsonyító, komikusnak ígérkező jelenettől. A búcsúzásnál hosszasan kezet szorítottak, Rajk megjegyezte:- Tanulságos este volt. Ujszászy őszintén válaszolta:- És megnyugtató... Memorandumunkat gyorsan a kezébe nyomtam!” A jelenet, az emlékező szándéka szerint is, komikus színezetet kap, holott igazában tragikusnak lehetne minősíteni, hiszen azt mutatja be, hogy a magyar politikai spektrum szélső helyein elhelyezkedő személyek, akik természetesen a mögöttük álló irányzatot és stratégiát képviselik, azaz a radikálisan jobboldali, a két világháború közötti korszak uralmi rendszerében egy időben, nevezetesen a második világháború idején vezető szerepet betöltő tábornok, azaz Ujszászy István és a kommunista párt egyik vezető személyisége, akit súlyos felelősség terhelt az 1945 és 1949 közé eső korszak bűneiért, azaz Rajk László, igaz, akkor éppen egy „jó ügy" szolgálatában mennyire megértették egymást, miközben a demokrácia: a polgári függetlenség és a nemzeti szabadság érdekeit képviselő Kovács Imrének szinte csak a megfigyelő szerepe jutott. Mindez egy kis tragikomikus jelenet színpadán jelzi a magyar demokrácia törékenységét is. Ugyanakkor arra is fel lehet figyelni, hogy mind a jobboldali radikális kémelhárító főnök, mind a kommunista pártvezér tragikus módon végezte életét: Ujszászy tábornok, valószínűleg még 1945-ben, szovjet lágerben, Rajk László pedig, mint közismert, a kommunista rendszer akasztófáján fejezte be pályafutását, egyedül a „középen" elhelyezkedő, és az imént felidézett beszélgetés során a rezonőr szerepét kapó Kovács Imre vehetett búcsút az élettől emberi körülmények között. Végül is Kovács Imre munkáját, mind a bemutatott korszak hihetetlenül érdekes, és ugyanakkor tragédiák közé vezető történetének ábrázolása, publicisztikai és írói erényei következtében a magyar memoárirodalom olvasmányos és tanulságos művei között kell számon tartanunk. Most, az író születésének centenáriumán el kellene gondolkodnunk azon, hogy mi minden nála található megállapítást, tanulságot, elemzést kellene egy hitelesebb és ígéretesebb nemzet- és történelemkép kialakítása érdekében hasznosítani. A Magyarország megszállása ugyanis olyan munka, amely ma is gondolkodást, számvetést, időnként önvizsgálatot követel. 109
