Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 9. szám - BAHGET ISKANDER HETVENÉVES - Kriskó János: Egy művész legyen humanista: Beszélgetés Bahget Iskander fotóművésszel
tes okirat kellett. Ma már elképzelni is nehéz. A dollárkereső magyarok szomszédságában franciák, svájciak, spanyolok dolgoztak. Az életkörülményekben óriási volt a különbség közöttünk. Egy magyar munkás, szegényes kis táskájával, útközben ette a szendvicsét, magának kellett még a kerítést is megépítenie a munkaterület köré. A külföldi cég előre megrendelte a kerítést, sőt megrendelte azt is, hogy időnként egy charterjárat Párizsból utánuk hozza a kívánt ételeket.- Ha már ekkorák voltak a különbségek az élet- és munkakörülményekben, legalább megérte ezeknek a dollárkereső magyaroknak a külföldi munkavállalás?- A több tízszeresét keresték, mint otthon. Nem forintban, hanem az ottani fizetőeszközben, talán dinár volt, hajói emlékszem. Kerestek a példa kedvéért 6000 dinárt havonta, aminek a felét dollárban kapták meg, devizaszámlára. A másik ötven százaléka az úgynevezett puha dinár volt, a helyi kiadásokra. Ha spóroltak ebből, akkor átutalhatták a KONZUMEX diplomataboltjába, s ezt itthon le lehetett vásárolni. Igaz, nevetséges dolgok voltak ezekben a boltokban, Fa spray, szappan, whisky, illatszerek, szivar, ilyenek. Nekem szerencsém volt, én radiátorokat vettem a diplomataboltban az építkezéshez. Jó döntés volt.- Ezek szerint már megfogalmazódott benned, hogy a kinti keresményedből házat építesz?- Ezért mentem. Mindig vágytam egy műteremre. Valahányszor rosszul lettem a forróságtól a sivatag szélén, mindig az tartotta bennem a lelket, hogy nekem műtermem lesz és lakásom. Kemény körülmények között éltünk Algériában. Amikor sirokkóba keveredtünk, azt se tudhattuk biztosan, hogy élve hazakeveredünk-e. Én nem apróztam el a keresményemet, céltudatosan félretettem a pénzt a lakásra és a műteremre. A többiek hifi-tornyot, videokamerát, fényképezőgépet vásároltak. Én eldöntöttem: egy tételt akarok venni eladásra. Egy BMW 316-ost rendeltem, egyenesen a gyárból, Németországból, nulla kilométerrel. Megjött, el kellett menni érte a BMW-gyárba. Elhoztam, egyetlen kilométert sem használtam a saját céljaimra. Úgy terveztem, eladom, és az árából veszek majd téglát és cserepet. Ezt hoztam be, nem készpénzt, így jártam jobban.- Ameddig ez a ház fel nem épült, addig hol laktatok?- Kezdetben apósom házában laktunk néhány évig. Majd vettünk egy lakást a Széchenyivárosban, Pintér Lajosék mellett. Számos jó hitellehetőség adódott: háromszázalékos kamat, szakszervezeti segítség, sok minden. Amikor visszajöttem Algériából - amilyen nagy üzletember voltam -, a lakást visszaadtam az OTP-nek. Valami nevetséges összeget fizettek ugyan, de jóval kevesebbet, mint amennyit a piacon kapni lehetett volna érte. Közben megvettük ezt a telket, amelyen a mai házunk áll. Az egész talán harmincezer forintba került úgy, hogy volt rajta már ötven köbméter sóder. A korábbi tulajdonos is építkezni akart, de egy haláleset kapcsán lemondott erről, és inkább eladta a telket, rajta a sóderrel.- Közművesített telek volt?- Nem, itt szőlő volt meg kukorica. A közművesítések később történtek. Valójában én nem is akartam házat építeni, csak műtermet. Nagyon-nagyon jól éreztem magam Kecskeméten, eszem ágában sem volt elköltözni. Visszamenőleg is nagyon kedves számomra az egykori lakásunk. Volt számos előnye: nem kellett havat lapátolnom, nem kellett semmivel sem foglalkoznom, jószerével azt sem tudtam, hogy ki a szomszédom. Mondom, csak műtermet akartam építeni Hetényegyházán. De közben magyar állampolgár lettem, és a szabályok akkor olyanok voltak, hogy nem lehetett két ház egyetlen ember nevén. El kellett döntenem, hogy vagy itt, vagy ott, de csak egy helyrajzi számon 72
