Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 9. szám - BAHGET ISKANDER HETVENÉVES - Kriskó János: Egy művész legyen humanista: Beszélgetés Bahget Iskander fotóművésszel

nemigen tudtunk magyarul, de mindig felhívtak minket a színpadra. Ő Hetényegyházán lakott, én Dunaújvárosban. Mégis volt például közös színházbérletünk a kecskeméti színházba. Megengedhettem magamnak, hogy minden hétvégén átbuszozzak Kecskemétre. Elmentünk a színházba, aztán hajnalban utaztam vissza Dunaújvárosba. A szombat-vasárnapomat általában Kecskeméten töltöttem, hétfőn visszamentem a főiskolára, de többször előfordult, hogy már hét közben újra Kecskemétre jöttem.- Mennyi ideig udvaroltál, mikor házasodtatok össze?- Elég sokáig udvaroltam. 1973-ban, öt év ismeretség után kötöttünk házasságot.- Mennyire fogadta könnyen Sárika családja, hogy egy másik országból érkezett fiatalember udvarol a lányuknak, ráadásul el is akarja venni feleségül?- Amikor én idejöttem, Hetényegyháza még nagyon kicsi volt, 5-6 autó lehetett összesen. Sárikáék már akkor is itt laktak. A szülei kerekegyháziak meg tősgyökeres hetényiek voltak. Nagy híre volt a környékben, hogy egy szír férfi udvarol a lányuknak. Igaz, egy ideig az anyósom nem, csak a leendő apósom tudott a kapcsolatunkról. O nagyon kedvelt engem, sokat beszélgettünk. Az anyósom kicsit tartózkodó volt, mert az első férjét orosz katonák ölték meg, és kezdetben fenntartással fogadta a külföldieket. Apósommal viszont remek volt a viszonyunk. Érdeklődött a munkám iránt, mindig nagyon tájékozott volt a fotográfusi ambícióimról is. Nem volt olyan kiállításom, ahová ne jött volna el, mindig szépen kiöltözve. Utána mindig sokat beszélgettünk a képeimről. A hetényegyházi gyülekezet tagja volt. A templomi alkalmak után mindig büszkén beszámolt a közösségnek a velem történtekről, a kiállításaim fogadtatásáról. Szép lassan az anyósom is elfogadott. Látta, hogy nem iszom, nem vagyok veszekedős természetű, nem keresem a konfliktust senkivel. Megbékélt azzal is, hogy engem nagyon érdekel a fényképezés. Igaz, ő kevésbé értékelte ezt, mint apósom. Gyakran mondta, hogy már megint fixírt vettem, pedig elfogyott otthon a cukor.

Apósom viszont mindig büszkélkedett velem, fontosnak tartotta, hogy sikeres fotós vagyok. Gazdálkodó ember volt, nagyon szerette például a lovait. Volt gyümölcsöse, szőlőt művelt és bort készített. Sokat mesélt nekem a Rákosi-korszakról, hogy el kellett lopnia a saját borát meg a saját disznóját, vagy hogy leseperték a padlását - és én ezt nagyon nehezen értettem meg.

Amikor komolyan szóba került a házasság, apósom a tudtom nélkül elment Kalocsára meg Esztergomba az érsekségre, és szerzett egyházi engedélyt, hogy megesküdhessünk templomban is. így is történt: 1973-ban templomban is megesküdtünk. Ez nagyon fontos volt neki, de nekünk is. Szóval egyengette az utamat.- Az, hogy apósod támaszkodott rád, azt jelentette, hogy számított rád a gazdaságban is?- Inkább erkölcsi támogatás volt ez. Amikor elkezdtünk építkezni, nagyon sokat segített - például a telekkel. Mindig figyelemmel kísérte és becsülte, amit az építkezésen végeztem: hogy magam választottam ki és rendeltem meg az anyagot, aprólékosan megterveztem a ház és a műterem minden zugát, hogy szerepet vállaltam a kivitelezés minden egyes munkafolyamatában. Néha magam is csodálkozom: hogyan volt hozzá merszem, hogyan voltam képes erre? Hogy tudtam a nyolcvanas években olyan épületet megálmodni, hogy harminc éve nem kellett hozzányúlni? Sokan értetlenkedtek és kételkedtek akkor, de az eltelt idő engem igazolt.

Senki nem gondolkodott például terekben. Voltak olyan falak, amiket két nap után, már a villanyszerelési munkákat követően elbontattam. Gyönyörű, rendhagyó tereket alakítottam ki a szokványosak helyett. A ház így sokkal barátságosabb és jobban használható lett.

63