Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 9. szám - Zságot András: Ildi a szexiparban
Zságot András Ildi a szexiparban Első nap Amikor Ildi belépett a szexiparba, első nap megdöbbent. Nem ilyennek képzelte. Egy idősebb hölgy segített neki, megmutatta, mi hol van, elmagyarázta, mi micsoda. Ildi világéletében szorgalmas volt, így rögtön leült, s dolgozott műszakzárásig. Nem nevetett senki, ha valamit elrontott, mindenki egyből megszerette. Tudta, hogy az első nap hatással lesz a másodikra, ez a harmadikra és így tovább. Ildi kitűnt rendszeretetével. Az első nap csak néhány szót váltott kollégáival, illedelmesen bemutatkozott mindenkinek, elmondta, mit csinált eddig, hol járt. Nem volt bizonytalan, de nagyképű sem. Ildi először nem akart a szexiparban elhelyezkedni, sok rosszat hallott, a bér is alacsony volt, de végül mégis idejött, ám úgy gondolta, egy-két év elteltével keres jobbat. Nem árt, ha itt is kipróbálja magát. Legalább elmondhatja, a szexipar se idegen tőle, ki tudja, hasznát mikor veszi. Halottfáradt volt, amikor hazaért. Második nap A második nap rosszul kezdődött. Ráfogtak valamit, hosszú percekig magyarázkodhatott. A végén ment mindenki a helyére, folytatódott a munka tovább. A szexiparban a betanulási szakaszban örömmel vesz részt mindenki, a nehézségek két hónap elteltével jönnek. Délelőtt még egy apró hiba borzolta az idegeket, de Ildi nem riadt meg, hívta a kisegítő személyzetet, akik hamarosan rendbe hoztak mindent. Ebédet adnak, az első nap is adtak. A második nap paradicsomleves volt és rakott káposzta. Finom volt, de lehetett volna több is. Délután összeszólalkozott egy kollégájával, mert az ügyetlenkedett, kis híján komolyabb probléma is támadt, majdnem összetört egy szép váza, Ildi nem fizette volna ki a kárt, szerencsére nem is kellett, mert valaki az utolsó pillanatban elkapta a föld felé eső tárgyat. 21