Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 9. szám - Vári Attila: Bábakalács

a mindentudó bulvárlapok titkos rekeszeiben, hogy hol és mikor ismerte meg a mártír festőt, de arra egyre élesebben emlékeztek, hogy Iván halála után, karján a virágkosárral, nemcsak rózsáit, de magát is árulta a vendéglőkben éjszakai tivornyákon nagylegénykedő férfiaknak.

Amikor már a lapoknak szinte napi témája lett az élete, megszólaltattak mindenkit, akitől azt remélték, hogy sikamlós történeteket mondhat. Kirúgott alkalmazottakat éppen úgy, mint névtelenségbe burkolózó hajdani klienseket, akiket nemcsak a nő esetleges perverzióiról vallattak, de előszeretettel meséltették őket a kincseket rejtő ládáról is.

A segédmunkás koszorúkötőt hiába keresték, hogy kifaggassák. Amikor a rendőrség is érdeklődni kezdett holléte felől, öt címet adott át, ahol kereshetik Sárát. Az országban szerteszét hagyott gyermekeinek címeit.

Eltűnt nyomtalanul, mondták, s ekkor még hangosabb lett a városban a vád, hogy szegény Sárát aggmenházba dugta, bár az is felmerült egyesekben, hogy sötét titkainak megőrzése miatt megölte, s titokban el is temette szerencsétlen lánytestvérét.

Megszellőztették, hogy valaha pártállami fejesek voltak állandó kliensei, s már arra is célzást tett az egyik újság, hogy minden valószínűség szerint fontos szerepe lehetett a titkosrendőrség megfigyeléseiben is, és a lakása talán fedett találkahely lehetett ügynökök és besúgóik megbeszéléseihez.

Eleinte senki sem beszélt a festőművész vőlegény elhurcolásáról, s az azt követő véletlenségnek beállított haláláról, de sejteni lehetett, hogy nem fogják szó nélkül hagyni, hogy ráfogják majd az ő tragédiáját is.

Egy éjszaka, senki sem tudta ugyan, hogy ki volt ez a szemtanú, de állítólag valaki mégiscsak látta, hogy lakásából régies utazóládafélét cipelt a kocsijához. Lépcsőjáró kerekes kulival vonszolta a hatalmas terhet, s két felismerhetetlen alak segítette, hogy a kisteher rakterébe tegye.

Kora tavaszi éjszaka volt, s az idő, mintha fokozni akarta volna a titokzatosság körülményeit, olyan zivatart zúdított a városra, amilyenre senki sem emlékezett régi márciusokat idézve, s a szokatlanul korai, szinte tél végi villámlások miatt kialudt a közvilágítás, s az állandó dörgések miatt, azok, akik meg szerették volna lesni, már nem hallhatták, ahogy az autó a hegyi patakként sodró áradatban motorját felpörgetve elindul.

A kincsekkel teli ládát, bár személyesen senki, távoli ismerőseik közül állították, hogy nagyon sokan látták. És meg is esküdtek volna egyre többen arra, hogy az a dél-afrikai aranypénz, egy krugerrand, amit egy hajléktalan vitt be a főtéri zálogházba, abból a hatalmas hajókofferféléből eshetett ki a folyóparton, amikor vízbe akarták dobni.

Senkinek sem volt hihető magyarázata arra, hogy miért akart volna dollárszázezreket csak úgy eldobni magától, de mert napok óta nem látták, feltételezték, hogy úgy akart öngyilkos lenni, hogy ékszerben, ritka tárgyakban őrzött vagyonából ne részesülhessen senki.

A nő, akiről mindenki mindent tudott, már napok óta ki sem mozdult lakásából, bár azok, akik ismerték szokásait, s még nem soroltak be a feltétel nélkül mocskolódók közé, váltig állították, hogy elutazhatott, s azok a holland virágne10