Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 9. szám - Vári Attila: Bábakalács
Jóval túl a másodvirágzáson, hatvanas éveinek vége felé is kortalan volt, éppen úgy lehetett volna fáradt negyvenes, mint jól ápolt ötvenes családanya. Az, ami feltűnt rögtön mindenkinek, az a tartása volt, s az, hogy bármilyen ruhát vett fel, mutatott rajta, s emiatt még akkor sem tűnt ápolatlannak, ha kiugrasztották az ágyból, s kifestetlenül, valami fürdőköpenyfélébe burkolózva fogadta az őt felébresztő idegent. Még ebben az életkorban is vonzó nőnek tartották sokan, bár már nem akart, s talán nem is tudott volna csábító lenni, de nem tudták, hogy a belsejében olykor viharosan dúló érzelmek közül hiányzik a talán legemberibb, az, amit minden nő is átél legalább egyszer. Nem volt féltékeny soha. Mosolygós volt, azt mondta, hogy a mosoly az egyetlen háziállata, házőrzője, ha kell, mert vele tartja távol azokat, akik akarata ellenére túl közel szeretnének kerülni hozzá, vagy puha angóramacska, amely dorombolásával lekenyerezi a legkeményebb ellenséget is, s az ökölbe szorított kezek ujjai rögtön cirógatásra lazulnak, ha félig hunyt pillái alól feléjük küldi azt a mosolyt. Már az övé volt a város központjának minden valamirevaló üzlete, s azt terjesztették róla, hogy a műjégpálya s a strandfürdő is az övé. Valaha úgy élt, hogy mindenki tudta róla, hogy konzumnő, de inkább hetéra- ként, olykor gésaként emlegették, s a város olyan megbocsájtó volt vele szemben, hogy egy szociográfiai riportjairól híres újságíró tanulmányt akart írni róla, a befogadás és elutasítás miértjének keresése szavakat téve mottóul, amelyeket egy üzenő fecnivel tűzött a soha meg nem írt tanulmány vázlatának első oldalára. A gyűlölködés kezdetekor, amely úgy csapott le környezetére, mint egy dögevő madár, valahonnan régi meztelen fényképei is előkerültek. Nem voltak igazi pornográf képek, de a bulvárlapok előzeteseikben szenzációt ígértek, s aztán tényleg sorra közölték a zuhanyozó, meztelenül éppen harisnyáját igazító, ágyékát borotváló képeit. Nem emlékezett, hogy ki fényképezte. Lesipuskás, amatőr munka volt, fények és árnyékok nélkül szétkent, semmitmondó illusztrációk, s ha nem írják alá a nevét, senki sem gondolta volna, hogy őt örökítette meg az a valaki. Harminc-negyven éves fotók voltak, az elhalványuló színeket számítógépen feljavították, s ettől tényleg közönségesebbek lettek, mint amilyenek valójában voltak, s ő azzal válaszolt, hogy tucatnyi, művészfotónak is beillő aktképét rakta főtéri cukrászdájának kirakatablakába, ami miatt szemérem elleni vétséget kiáltva, azonnal eljárást indított ellene a polgármesteri hivatal. Azt is pletykálták az utóbbi napokban, hogy az a hajléktalan kinézetű, püffedt arcú, fogatlan asszony, aki koszorúkötő volt a virágüzletében, tulajdonképpen a testvére, s hogy hihetetlen vagyonának a férfiak mellett az is egyik forrása lehetett, hogy kisemmizte védtelen, szenvedélybeteg nővérét. Valaki az üzletből kezdte terjeszteni a pletykát, mert sokszor maradtak kettesben Sárával, aki egy ideig nála is lakott, s ha valamelyik alkalmazott belépett a fenyőgyanta illatú műhelybe, rögtön elnémultak, megvárták, hogy az illető távozzon, s csak akkor folytatták a pusmogást. Korábban soha nem foglalkoztak származásával, senki sem tudta, hogy úgy tizennyolc éves kora körül honnan kerülhetett a városba. Arról sem voltak adatok 9
