Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 7-8. szám - Füzi László: Kecskeméten a kultúra még képes közösséget teremteni
Visszatérek a magam teremtette mítoszhoz. Amikor idekerültünk, már nem létezett a sajtóklub, noha fontos jelenség, az értelmiség találkozóhelye volt, de teremtődtek más találkozási alkalmak, máig. A kiállítások, a kiállításmegnyitók vagy a könyvtárbeli irodalmi estek - többek közt - értelmiségi találkozóhelyek is, a program befejezése után ott maradunk, akár két-három órát is beszélgetünk, ezeknek nagyon fontos közösségteremtő erejük van.- Ezek szerint Kecskemét a kívülről jövő embereket a mai napig viszonylag jól tudja integrálni a város tradicionális kulturális életébe, társadalmába?- Azt, hogy a mai napig meg tudja-e tenni, azt nem tudom. Ma épp azt érzem feladatnak és ebbe az irányba történtek is lépések, hogy azok a műhelyek, amelyek, leegyszerűsítve mondom, harminc-negyven évvel ezelőtt alakultak ki, miközben azért jöttek létre természetesen újak is, mert vannak tizenöt éves születési évfordulók is, szóval azt érzem nagy feladatnak, hogy ezek az immáron tradicionális műhelyek megújuljanak. Alapító generációjuk most ér el oda, hogy hatvan-hetven éves lesz, hallatlan nagy dolog, hogy több intézménynél az alapító harminc-negyven éven át vezette-vezethette az általa létrehozott műhelyt, intézményt. Ezeknek az intézményeknek az ilyen jellegű - emberi jelenségként megjelenő - változások hatására valamilyen módon át kell alakulniuk, változniuk kell. Nem drasztikus átalakításra gondolok, inkább csak felfrissülésre, megújulásra vagy új csapat kialakítására. Ezzel az elmúlt években is szembe kellett nézni, és az elkövetkezendő szűk évtizedben nagyon erősen szembe kell néznie azoknak, akiknek ez a feladata.- Kecskemét tradicionális parasztváros volt a hatvanas évek elejéig. Ez a kultúra felé való nyitottság ebben a tradicionális paraszti társadalomban már a két világháború között, vagy akár a Monarchia időszakában is, viszonylag élénken élt, és a kulturális életnek jelentős civil háttere is volt. Ez a tradíció jelenthette azt, hogy Kecskemét befogadóbb volt, és ezekkel a kulturális intézményekkel szervesebb együttlétet tudott megteremteni? Vagy inkább az volt a jellemző, hogy volt a megyének és a városnak egy „felvilágosult abszolutista" vezetése, akiknek eszébe jutott, hogy ilyen-olyan- amolyan intézményeket kellene Kecskeméten létrehozni, és ezeket az intézményeket felállították, és mint egyfajta sziget működtek a városban, aztán többé-kevésbé megtalálták a helyi társadalommal is a kapcsolatot.- Nézd, a Kecskemét-jelenséghez több dolog tartozik. Alapszinten hozzátartozik az, hogy a mai napig emberi méretű, áttekinthető város, amelyik hála a hatvanas-hetvenes évek mozgásainak, jelentős kultúrával bír, ugyanakkor a kultúrát teremtő réteg, a mérete folytán is, a kezdetektől kapcsolatot tart egymással. Az itteni kulturális élet mindig kapcsolódott a tradíciókhoz, erre hozom én másutt is példaként azt, hogy a Katona-hagyomány mai napig él. A Kodály-hagyományt is mondhatnám, és itt nem csak a Kodály Intézetre utalok, a Forrásnak is voltak Kodály-összeállításai, beszéltem már róluk. Ily módon a hagyomány is jelen van a város szellemi életében. Hagyomány számomra természetesen csak távolról Tóth László, Sántha György, közelebbről Orosz László, Szekér Endre, Katona Piroska és mondhatnám tovább. A hagyomány tehát adott volt, de az a felvilágosult abszolutisztikus réteg is, amelyik akart itt teremteni valamit. Ennek az indulása jóval korábban volt, mint amikor mi ide kerültünk. Gajdócsi Istvánnal például csak kétszer találkoztam '82-től a rendszerváltásig. Ez a nyolc év elég hosszú időszak, és igazából nem volt olyan szituáció, ami egy Forrásszerkesztőt és egy megyei tanácselnököt a nyolcvanas években már összehozott volna, korábban talán gyakrabban történt ilyen találkozás. Azzal együtt természetesen, hogy a Forrásnak zajlott az élete, és mindenféle hivatali eljárások voltak, amiben nyilván Gajdócsi is részt vett, egyébként azzal a szent elszánással, mint amit egy interjúban elmondott, hogy 231
