Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 7-8. szám - Szakolczai Pál: "A titok az előrelátás képessége volt"

A fenntartásért felelős, az alapítót képviselő szakmai szervezetek mindig törekedtek arra, hogy az akkori politikai igényeknek megfelelően orientálják az országos terjesztésű folyóiratot, és az akkori egypártrendszer ellen, és annak sokszor nem vitatottan antidemokratikus tevékenysége ellen ne irányuljon ellenzéki szó. Hidd el: ma sem ismerem annak a háttérmunkának a részleteit, amelynek eredményeképpen, nagyon megfontolt megyei vezetői fellépéssel, mindig sikerült elkerülni, hogy elvonják a fenntartást szolgáló pénzügyi fedezetet, vagy éppen betiltsák a kiadást, ami azért más megyékben, más folyóiratokkal régebben még előfordult.

Még egyszer: ez a szempont a létesítéskor biztosan nem merült föl. Tudvalévő volt, hogy az állami intézményként működők közül számos alkotói csoport, festők is, irodalmárok is, zománcművészek is letelepültek a városban. Erre, hogy ki jöjjön Kecskemétre, és főleg, hogy ki ne jöjjön, semmiféle politikai ráhatás nem lehetett a politikai szervek részéről. Én nem tudom megmondani, hogy az véletlen-e, hogy az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó grúzok, oroszok és más nemzetiségűek nagyon jeleskedtek a zománcművészetben, és azt sem tudom megmondani, hogy a NATO-tagország Izland, amely később szintén ott volt a Kerámia Stúdió kapcsolatrendszerében, hogy ez ideológiailag tetszett-e, vagy nem tetszett valakinek.- Könnyen lehet, hogy a grúzok és az oroszok éppen azért kaptak meghívást a zománcműhelybe, hogy az egyáltalán létrejöhessen.- Mondhatok olyan példát más területről, amikor az előbb említett fejlesztés és tudomány, tervezés és tudomány nagyon közel került egymáshoz. Én például tudom, hogy nem mindenkinek tetszett, hogy szakmai egyeztetést folytattunk Liska Tibor közgazdásszal. Liska az önigazgatás híve volt, javaslatai közül több olyan volt, ami az állami tulajdon dominanciája közepette nem volt megvalósítható. Az sem mindenkinek tetszett, hogy megemlítettük a politikai dokumentumok között is már akkor, hogy az alulról szerveződő, később a törvényekben gazdasági munkaközösségnek nevezett formáció nálunk már régen létezik. Sőt azt is le mertük írni, hogy hatékonyságban ez sokszor meghaladja a szocialista nagygazdaság hatékonyságát.

A szervezett öntevékenység a mi megyénkben jobban szolgálta az elmaradottság eltüntetését, mint másutt. És éppen azért, mert a központi fejlesztési források nagyon hosszú ideig nem csordogáltak elég bőven, tehát az ipari központokba sokkal több pénz áramlott anélkül, hogy megvizsgálták volna, hogy évtizedes távlatban jó helyen lesz-e ott az a beruházás, az az intézmény. Nem merem most mondani, hogy Ózd milyen kiemelt fejlesztési célpont volt, még akkor is, amikor már tudtuk, hogy minden gramm acél óriási veszteséggel kerül a piacon értékesítésre. Ezekben azért nem nagyon vették jó néven a vitát, a szűkebb körű egyeztetéseken azért szóba került, úgy gondolom, hogy fehér asztal mellett is, ahol én ritkábban jelentem meg, vagy egyáltalán nem jelentem meg. És persze hallottuk innen-onnan, hogy szóba került a vezetői vadászatokon is.- Te módszeresen távol tartottad magad a vadászattól? Közhelyszerű, hogy szinte kötelezően vadászott minden megyei titkár.- Nem igényeltem. A tervosztályon ilyen nem volt, azt is mondhatom, hogy az szakmai műhely volt, a nemzedékek között sem az alá-fölé rendeltség működött, hiszen amikor engem kértek föl vezetőnek, akkor szinte mindenki idősebb volt nálam. Adtunk arra, hogy döntéseink tudományos igénnyel alátámasztottak legyenek, erős konjunktúrája volt annak, hogy a helyben felismert igények helyben oldódjanak meg. És, ha a helyi forrás kevésnek bizonyult, akkor következett az az egyeztetés az országos döntéshozókkal, amiről korábban már beszéltem.

179