Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 7-8. szám - Csatári Bálint: Kecskemét valóságos "oázis" volt
vezetett csoport volt, és ők is örültek, mint a szőlészeti kutatósok, hogy milyen érdekes, hogy én vizsgáltam itt a tanyákat, a földhasznosítást meg a mezőgazdaságot. Ez nekünk fontos is lehet, segítsük egymást. Meghívtuk a tanyakonferenciánkra a szőlész-borász kutató kollégákat is, akik olyan vetített képes előadást tartottak a szőlőnemesítésről, hogy az összes szociológus, néprajzos, geográfus szinte „elkábult" attól, hogy micsoda gyönyörű tudás a szőlőnemesítők tudása. Pedig a szőlőnemesítő általában nem egy sűrűn előadó ember. Tehát ezekben a megoldásokban úgy gondolom - ahogy ma mondják modernül -, hogy a „partnerség", meg a „kohézió" is benne volt. Mikor aztán valóban bomló fázisba jutott, mármint az előző rendszer, akkor meg alig győztük az információkat szolgáltatni. A magyar „glasznoszty" időszakában szinte minden héten menni kellett a pártbizottságra. Leküldték valakit, hogy kérdezze meg tőlünk, mi a baj. És akkor mi soroltuk, de komolyan. Órákon át. Majd megírtuk. Megjelent az Alföldi Tanulmányok című kötetünk. Sőt külön kiadtuk annak az Alföldi társadalom című változatát. Még emlékszem, a megyei pártbizottság azon ülésén itt volt Debrecenből Orosz István professzor is, és sokan mások, szóval ez nagyon érdekes és mozgalmas időszak volt.- Ez a pezsgő kulturális, szellemi és tudományos élet mennyire volt kecskeméti sajátosság, vagy mennyire volt ez országosan jellemző a szocializmus vége felé?- Én éppen harminc éve Hajdú-Biharból költöztem ide. Laktam Szegeden, dolgoztam Békéscsabán, a rokonságom Szolnok megyében élt. Volt tehát rálátásom: ezekhez képest úgy gondolom, hogy Kecskemét valóságos oázis volt, főleg szellemi értelemben. Nyilván a lakiteleki eseményekre sem véletlenül került sor itt. Két adalék hozzá: hívtak minket a TIT-be5 is, meg mindenféle más - ki merem mondani - pártiskolai keretben előadásokat, tanfolyamokat tartani. Ma divatosan továbbképzéseknek nevezett rendezvényeken előadni. Emlékszem, egyszer kint voltam Hetényegyházán, és akkor megkérdezte valaki: most akkor tessék mondani, hogy ahonnan maga ideköltözött, ott miért olyan szegények az emberek, hogy ott akkor lustábbak vagy butábbak? Hirtelen magam sem tudtam, hogy mit válaszoljak, mert tulajdonképpen nem is voltak lustábbak, és nem is voltak butábbak, de itt egy tanyai gazdálkodó vagy egy szakszövetkezeti tag lehetősége az valóban más volt. Tehát nemcsak abban volt más ez a megye, hogy itt voltak új kutatóintézetek, meg kulturális intézmények, hanem az alapoktól kezdve volt más. Én azt hiszem, hogy ez az egészre volt érvényes, írtam is később az egyik cikkemben, hogy valóban ez „bezzeg Bács-Kiskun megye" volt. A másik példa: volt egy úgynevezett vidéki iparfejlesztési alap. Ebben olyan lobbiereje volt az említett két megyei vezetőnek, hogy Magyarország összes vidékre jutó iparkitelepítési alapjának a negyven százaléka ide, Bács-Kiskun megyébe került. Ez volt az úgynevezett tanácsi ipar, amikor itt mindenféle településekre eldugdosták az új iparágakat. Emellett aztán tudtak még háztájizni, meg szüretelni, meg barackot metszeni, amit még akartak az itt élő emberek. De ez valami hihetetlen különbséget okozott jövedelemben, életszínvonalban akkortájt Hajdú-Bihar meg Bács-Kiskun megye között. A mi intézetünket 1982-ben hoztuk létre, '84-re már csoportformát kezdtünk ölteni. Egyszer felhívott Enyedi György, hogy szeretne még egy kutatócsoportot felállítani Győrben is. Azt mondja: elküldöm hozzád a Rechnitzer Jancsit6, mert ő lesz a győri csoport vezetője, aztán akkor meséld el neki két nap, hogy miként csináltátok itt ezt. És természetesen '86-ban megnyílt a győri RKK-s kutatóegység is. A franchise nem csak tőlem származik, 5 Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) 6 Rechnitzer János 1975-ben végzett Pécsett közgazdászként, majd az MTA Dunántúli Tudományos Intézetében dolgozott. 1986-tól lett az MTA Regionális Kutatások Központja Észak-dunántúli Osztályának igazgatója, Győrött. 164
