Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 7-8. szám - Kriskóné Dávid Mária: "Az akkori vezetők egy várost a kultúráján keresztül is mértek"

Az intézmény létrejöttének körülményeiről inkább mások elbeszéléséből tudok, mert amikor én „képbe" kerültem, akkor már a terület, a hely és sok minden egyéb meghatáro­zott volt. De utólag úgy rekonstruáltam, hogy a megye és a város akkori vezetői, elsősor­ban Gajdócsi István és Romány Pál találkoztak, és jó kapcsolatot alakítottak ki dr. Nagy Lászlóval, aki az akkori országos hatókörű Népi Iparművészeti Tanács2 elnöke volt. Ez az 1950-es évektől működő testület céljául tűzte ki a magyar népművészet olyan formán tör­ténő megmentését, hogy mai művelőit segíti, megpróbálja a mai életben is használhatóvá tenni, és ezzel megmenteni a népművészet tárgyait, elemeit, motívumait, alapanyagait. Már több tízezres gyűjtemény gyűlt össze az országban az 1950-es évektől, de sehol nem volt állandó bemutatási lehetősége. Esetenként egy-egy helyen rövid időre, időszaki kiállí­táson egy-egy darab látható volt ezekből, de gyakorlatilag ismeretlen volt a gyűjtemény az ország lakossága előtt. Ez az igény és a lehetőség találkozott, mert éppen 1981-ben szűnt meg itt3 a szeszipari tevékenység, a pálinkafőzés, és üressé vált ez az egyébként nagyon szép barokk műemlék épület, amely eredetileg Kecskemét első sörfőzdéje volt. Akkor határozták el, a város segítségének a bevonásával, hogy ebből egy állandó gyűjteményt alakítanak ki. Az épületet felújították, kiállításra alkalmassá tették, - ma már nem igazán modern, de azt gondolom, hogy 1984-ben ez egy jó színvonalú felújításnak számított, és akkor a közel 1000 m2-es kiállítótérben egy állandó kiállítást hoztak létre. Itt megjelent a népi iparművészet mind az öt fő szakága: a hímzés, a szövés, a faragás, a fazekasság, illet­ve a népi kismesterségek. Emellett egy-egy alkotó kiemelt szerepet is kapott.- A kiállítást még a tanács munkatársai hozták létre?- Igen, a Népi Iparművészeti Tanács munkatársai. Fekete Aladárné Irénke4 vezetésével tervezték meg a kiállítást, és az épület külső megjelenését is ők határozták meg. Aztán az évtizedek során ez nagyon sokat változott, átalakult, de akkor egy különleges, üde színfolt volt. Nem nagyon volt tudomása arról az embereknek, hogy ma is vannak olyan alkotók, akik szép szőtteseket, fazekasmunkákat, egyebeket készítenek, és hogy ezek akár egészen fiatal alkotók is lehetnek. Ok vagy beleszülettek, vagy már úgy tanulták valahol ezt a mesterséget. Úgy alkotnak újat, hogy azért a tradicionális népművészet is megjelenik az alkotásaikban. — Ez a gyűjtemény, amely tulajdonképpen külső segítők által jött létre, mennyire volt szerves része az 1980-as években a város kulturális életének? — Én a moziüzemi vállalatnál egy beosztott dolgozó voltam. Igyekeztem ugyan a Kecskemét kultúrájából adódó előnyöket maximálisan kihasználni és megismerni, de azért valójában nem ismertem belülről a város kulturális életét. Azt gondolom, hogy az ezt megelőzően létrejövő különleges, egyedi intézmények sorába a gyűjteményünk jól beleil­2 A Népi Iparművészeti Tanács 1953-ban alakult, 1992 óta jogutóddal működik. Feladatait a Magyar Művelődési Intézet Népi Iparművészeti Titkársága, majd 2004 júliusa óta a Hagyományok Háza, Népművészeti Módszertani Műhely, Népi Iparművészeti Osztálya látja el. 3 A Népi Iparművészeti Gyűjtemény Kecskeméten, a Serfőző u. 19. szám alatt található. Az épületet az egykori városi magisztrátus 1793-ban építtette, jövedelme kiegészítésére serház és pálinkafőző ház céljából. A sörfőzés jövedelmezőségének csökkenése után átalakították, kibővítették, majd 1875-től 1896-ig az ún. „Serház" laktanya volt. 1917-ben itt hozták létre a városi szeszfőzdét, melynek hímevét a barackpálinka, majd a bugaci keserű is öregbítette. 1969-től 1981-ig a Budapesti Likőripari Vállalat palackozóüzeme volt. Ekkor került vissza a városi tanács tulajdonába. (http://www.nepiiparmuveszet. hu/, 2012. 04.19.) 4 Fekete Aladárné a Népi Iparművészeti Tanács munkatársa, szerkesztésében jelent meg 1983-ban a Néprajzi Múzeumban megrendezett A magyar népi iparművészet harminc éve című kiállítás katalógusa. 158

Next

/
Thumbnails
Contents