Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 7-8. szám - Kalmár Ágnes: "Nem tudok más múzeumot, ami úgy nyílt volna meg, hogy nem volt gyűjteménye"

egyszerűen összefogja az embereket, az itteni résztvevőket. Főként családok jönnek el, és úgy tűnik, hogy a családok számára még így is, hogy ez egy nyilvános program, van egyfajta intimitása, bensőséges hangulata, ilyenfajta tevékenységi forma nem olyan sok van. Van társasjátéknapunk minden hónap utolsó szombatján, ahová baráti körök, családok járnak, és szűnni nem akaró lelkesedéssel. Ugyanez a fajta érdeklődés övezi húsvét hétfőjén a Kápolna réten a programjainkat. Erre az ország minden részéről jönnek, ez is csak azt mutatja, hogy valami olyat kap, amit máshol meg nem kap meg. És a kiállításainkkal is mindenütt jelen vagyunk, például Balatonfüreden, a Jókai-villa leányszobájában ott vannak a játékaink eredetiben, illetve a műtárgyainkról készült másolatok. Nagyon sok a tartalék az intézményben. Azt mi is tudjuk, hogy vannak dolgok, amiket meg kéne tennünk, de mindenféle kapacitásunk kevés rá. Az viszont nagyon rossz, hogy nem látsz perspektívát..., és akkor ismétlődnek a helyzetek, ugyanott állsz 151-edszer a körteremben egy-egy kiállítás rendezésekor... tehát nehéz felülemelkedni, hogy na most, mi az a gondolat, amit én mégiscsak közvetíteni tudok újra és újra....- Emlékszel-e olyanra, volt-e olyan eset a nyolvanas években, amikor a politika beleszólt az intézmény működésébe?- Közvetlenül nem szólt bele. Arra emlékszem, hogy amikor a cseh-szlovák-magyar játéktalálkozó volt 1993-ban, ami az én mániám volt, akkor jobban figyeltek ránk. Egyébként nagyon sok fiatalt vonzott az a tevékenység, ami itt folyt az intézményben, és az az igazság, hogy nemcsak gyermekeket, hanem különböző generációkat is, hiszen tudod, hogy Nagy Mari, Vidák István tevékenysége része volt egy átfogó gondolkodásnak, amiben a gyermek volt a kezdet. Az ország minden tájáról ideérkező fiatalok találták meg itt azt, amire vágytak, előadásokat hallhattak itt, gondolatokat hallottak megfogalmazni. Na most, azt tudja az ember, ha pontosan nem is, de mégis tudja, hogy figyelemmel követték ezeket az összejöveteleket és ezeket a tevékenységeket, hogy mi folyik itt, mert ezekről jelentések készültek. Ilyen módon a politika jelen volt, figyelemmel kísérte, de a politika hozta is létre az intézményt, ők szabták meg, hogy ki legyen a vezető, vagy legalábbis körbehatárolták.- Protokolláris látogatásoknak része lehetett-e, olyan intézmény volt ez, amivel dicsekedett a város?- Érdekes, amit kérdezel, nem! Hoztak egyébként, de majdnem mindig egy-egy városi vagy megyei vezető személyes, egyéni elkötelezettsége volt. De ahogy én '79-ben ide kerültem és a Naiv Múzeumban voltam, ott tanúja voltam több delegáció érkezésének. Ugyanezt itt nem tapasztaltam meg. De én emlékszem rá, hogy '81-ben, mikor ez megnyílt, '82 elején, annyira nagy kuriózum és kivételes volt ez az egész struktúra a műhellyel és a múzeummal együtt, hogy nem volt olyan nap, hogy ne jött volna ide tévéhíradó, rádió. Nem lehetett tőlük dolgozni jószerivel, így nem is érezte az ember annak a hiányát, hogy a protokoll nem fordul ide. A mi látogatottsági adataink vidéki szinten mérve még mindig jók, de az egész országban csökkent a múzeumok látogatottsága. Ez megint egy összetett dolog, szerintem, mert anyagi okai vannak. Akkor, amikor egy családnak az a gondja, hogy hogyan éljen meg egyik napról a másikra, akkor nem azon gondolkodik, hogy múzeumba menjen. Kell egy állapot, hogy az ember a kultúrát magába tudja fogadni, ahhoz nem csak szabadidő kell. Ha nincs kapacitása az embernek, akkor nem tud vele mit kezdeni.- Milyen volt a város és a Szórakaténusz kapcsolata?- Hogy a városnak meg az intézménynek milyen volt a kapcsolata? Amióta én emlékszem, ez itt a megyeközpontban soha nem volt megoldott dolog, a lehetőségekhez képest.

144