Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 7-8. szám - Varga László: Helyi emberek kellenek a vezetésbe
szükségünk volt a teremre, gondoltam, hogy most kipróbáljuk a Románynét. Fogtam az államosítási jegyzőkönyvet, bejelentkeztem nála, és mondtam neki, hogy van egy kérésünk a díszteremre vonatkozóan és ennek jogi alapja is van. Azt mondja erre Rományné nekem: Nagy tiszteletű úr, engem nem érdekel ennek a jogi alapja, a jószomszédi viszony, az érdekel engem, nyugodtan mondják meg, hogy mikor kell a terem, és használják! Ettől kezdve az Újkollégium dísztermében tartottuk két hónapon keresztül a vasárnap délelőtti istentiszteleteket, a többit a gyülekezeti teremben vagy az evangélikusoknál. Ezt követően évente egy alkalommal, minden május utolsó szombatján, elkértük a termet, amikor az öregdiákok találkozója volt. Az öregdiákok sírva jöttek vissza, pláne, mikor először a nyolvanas években valamikor ide bejöttek. Nagy örömmel jöttek be a régi iskolájukba, mert addig be se tehették a lábukat ide. Úgyhogy Rományéknál ezt tényleg pozitívumként lehet megemlíteni. Nem is tudok olyat mondani, amiben Romany az egyház ellen, vagy az egyházzal szemben, vagy a Rományné is, bármit tett volna. Ugyanez igaz Mező Mihályra is. Mezőnek az egész családja evangélikus, most is ott van az evangélikusoknál, tehát neki megvan a gyökere az egyházban is. — Másik kérdésem arra vonatkozik, hogy elég ellentmondásos volt itt az állami vezetés az egyház irányában. Mennyire volt az jellemző a korszakban, hogy egy helyi lelkész a városi tanács tagja, és ott jó viszonyt tud kialakítani, vagy ez inkább kivételnek számított? — Nézze, kettős dolog ez. Az Állami Egyházügyi Hivatal sokkal szigorúbb volt, mint a helyi vezetés. Ez a harangjátékügyből is kiderült, minden tekintetben. Mikor Tiszakécskére kerültem, ott mást tapasztaltam, volt ott is templomfelújítási ünnep. Tiszakécskén a termelőszövetkezet nagytermét és konyháját kértük el, hogy az ebédet ott tartsuk meg. Az akkori helyi tanácselnök, Miskó István, aki nagyon sokat tett Kécskéért - később én jó viszonyban is lettem vele -, akkoriban került pozícióba, és megtiltotta ezt. Ezek után nem tudtam mit csinálni, az Állami Egyházügyi Hivatalhoz fordultam. A hivatalnak minden megyében volt egy megbízottja, elmondtam neki, hogy ebből nagy botrány lesz, mert már a püspököt is meghívtuk, akivel külföldi, nyugati vendégek is érkeznek, és most a tanácselnök nem enged be bennünket a termelőszövetkezet éttermébe. Erre Miskót jól letolták, hogy ilyen nincs, sőt előírták neki, hogy ott kell lennie az ünnepélyen, mert a külföldi egyházi vezetők felé azt kell mutatni, hogy az egyház és az állam között jó viszony van. Ilyen típusú eset Kecskeméten soha nem volt. Ezért mondom azt, hogy mindig a helyi vezetőkön múlt az egyházakkal való viszony. Itt, Kecskeméten a város vezetésével - talán az országban is páratlanul - jó viszonyban voltunk, amennyire én a nagyvárosok helyzetét ismertem. Mondok egy másik példát is. Kiskunhalason voltunk a sógoromnál, akinek orvos a testvére. Valahogy szóba jöttek a kórházi lelkészek és a kórházi látogatások. Erre elmondtam, hogy a mi kórházunkba Kecskeméten akkor megyünk be, amikor akarunk, nemcsak látogatási időben, hanem bármikor. A református lelkész bármikor nyugodtan bemehetett a betegekhez. Erre azt mondja nekem a sógorom testvére - aki egyébként párttag is volt -, fenékbe rúgnám én azt a papot, akit meglátok látogatási időn kívül a kórházban mászkálni. Erre azt mondtam neki: látod, ez a különbség a kecskeméti meg a halasi kórház között. Tehát ebben a tekintetben is kihatott ez a szabadabb és békésebb együttélés a város egészének a működésére. Az, hogy a lelkész a városi tanács tagja legyen, a nagyobb községekben, városokban központi előírás volt. Meg volt adva, hogy a helyi tanácsban hány nőnek, hány párttagnak, hány pártonkívülinek kell lennie, és amennyiben a lelkész olyan, hogy jó kapcsolatot tart a helyi vezetéssel, akkor a lelkész is legyen benne a testületben. Ez több városban így volt, itt, Kecskeméten már az előttem szolgáló Balogh László esperes is tanácstag volt. Miután és 1976-ban jöttem vissza Kecskemétre, 1980-ban választottak tanácstaggá. Kaptam egy 136
